H. Kohut Katalin vagyok, ősrégi német család leszármazottja, magyar nyelvűeknél kakas jelentéssel. Éltetőm mindig a zene volt, minden tiszta melódia és hang a szívemet érintette. Egyetlen vigaszom értetlenül szenvedő életemben az énekelés volt. Ringattam saját szívemet, gyönyörködtem a szépségben, amit kaptam. Játékszerként éltem az életem, a tehetetlenség és a kommunikációs tehetségem elvesztése megvisel, napjaimat a néha elillanó remény élteti. 2007 óta elölről kezdtem írni tanulni és a helyesírást, ami régen adva volt, azt most tanulnom kell. Mesélem a velem történteket. Régi megsemmisült életművem is életemet dolgozta fel novellákban, gyerekversekben, dalokban, míg a versek a világ történelméről és rólam szóltak. Nekem soha semmi sem sikerült, nem lehetett belőlem sem énekes, sem ének, magyar tanárnő, sem gitár művésznő, sem jogász, számviteli szakember és még sorolhatnám azokat a szakmákat, melyeket el szerettem volna érni. Csipkerózsika álomból ébresztett az emberség pár éve. Legfontosabb számomra az ember-szerelem, a szeretet és tisztelet, melyeket eddig nélkülöznöm kellett. Vágyom a szabadságra, az egészségre, a mindent elsöprő érzelmekre, a harmóniára, hogy elérjem a születési kezdetet. Fogadják szeretettel kezdő írásaimat, életművem maradványait, cikkeimet, receptjeimet, meséimet, daljátékaimat, gyerekverseimet, verseimet, melyhez értő olvasást és igaz érzéseket kívánok!

 

Webnode2 H.Kohut Katalin:

h-kohut-katalin.webnode.hu 

 
 

Tréfás felvonulás gyermek honlapom:

https://gyermekeknek.hupont.hu

Emberi értékek versek, dalok honlapom:

 

 Emberi értékek Cate kommunizmus honlapja, kettő összetéve, a lap alján lehet kattintani a főoldalon a Cate2-re: 

 
 

https://cate.mindenkilapja.hu/html/18180420/render/fooldal

G. Portal myvipes versklubos honlapom:

https://emberi-ertekek.gportal.hu/

 

 

Beszélgessünk! - Felhőszárnyakon:

 

 

 

Újdonságok

2015.05.23 11:43
    Nem tudom, mi ez, de rossz nagyon, kihűl a szívem, a gondolatom, ahányszor cinkosod lehetnék, vagy távoli ismerősöd, picinykét közel kerülsz hozzám, néha azt érzem, s ilyenkor én összezavarodom és elrontom gondolatomban bimbódzó kapcsolatom.   Kapaszkodtam hajszálba, vallattam...
2015.05.23 09:00
    A főnix túl az álmon a kék óceán fölött szárnyal, Idő-folyóján utaznak a tiszta hangú dalnokok, embernek születtem, küzdöttem megannyi szörnnyel, s árnnyal, elestek a harcban a szívekből éneklő bajnokok.   Kereszten rózsa sötétség bárányaként nem lehetek, halhatatlan tüzes...
2015.05.20 14:47
      "Én nem kívánom senkitől, hogy csudás dolgot tegyen, de joggal kívánom mindenkitől, hogy mindig ember legyen." Ady Endre   Úgy érzem, szükséges az ember szeretetet, a világ csodálatát elválasztani két ember szerelmétől.    Az ember szeretet már a...
2015.05.20 06:59
Tájékoztassa látogatóit, hogy tudjanak az újdonságokról és eseményekről az Ön honlapján. Azért, hogy a felhasználók megtanulják, hogy az Ön honlapját rendszeresen látogatni kell fontos állandóan frissítenie annak tartalmát. Az automatikus cikkküldéshez használhat RSS csatornákat olvasói számára.
2015.05.20 06:58

Versek

      Börtön ablakomból kinéztem, s vártam, meglátom-é egyszer álmom csodás lényeit. Jött a lírai karám fehér lovasa, mint fehér bárd, lenvászon ruhája világított az éjben, mennydörgő hangja szavalta a halál-versét a világnak, s benne pöcegödör síromnak. Láttam feltűnni mögötte egy...
    Vigasztaló a tiszta hang, nélküle élni nem lehet, lélekforrás, mennyei rang, benne árad a szeretet.   Bárhol élj is e világon, összeköt minket a zene, szívedet én úgy vigyázom, mint angyaloknak illene.   Imád volt hiábavaló, nem válaszolt a csendesség, a gondolatod...
  Haiku-csokor   tenger óriás minden igaz szerelem fürdőzik a lét   tiszta a csók csend mámorában izzik kéje hívogat   álom-kapu hív a logika elmerül a nász heve sül   szerelem gyermek a boldogság-vallomás csodája öröm     2017. július 17.  
    Szeretlek, könnyű leszek Neked, akár a keleti szellő, mely tikkasztó melegben udvarol, s megfejted végre boroszlános üzenetem, mely eléd hullott folyamatosan, hogy olvasd, ami történt, hogy itt vagyok és csak Rád várok.   Talán néha még kell a rejtőzés, elbújok vigasztalómmal,...
    Mit jelent a boldogság? Számomra a szelíd reményt, óvó tenyered simogatását, két szemed fényességét, biztonságát törvényednek, akaratát az ég-kéknek, keleti szél kötését, mellyel üzentem húsz éven át falevelekre írt búcsúdalommal. Basszusát a vízmélységnek igába vonva szétküldtem a...
    Üvölt a mélység, rázza le a magast, rázza, mint meggyfürtöt a bíboros szél, vadul rázza a piros lángú havast.   Megbotlik a tél, földön a szakálla, megbotlik saját jégszív uszályában, csuklik és botlik rőtszínű gégája.   Űrhidegből csókot küld a kishalál, küld földi...
    az élet keresztjeinek ellentétei őrlik a lelket a szenvedés torzítja a jellemet a feszület közepén kiáltok bújj ki lélek szabadulás rózsája integet itt a tér és idő összesimul szabad utat kap minden lehetőség   mindegyik sötét éj végén kinyílik egy ablak egyre tágul a horizont a...
    Éjszaka lett egy pillanat alatt, árnyékok borították a falat, csendes szonátámat kikapcsoltam, az ágyra roskadtam bizalmatlan.   Mennydörgéssel kezdődött a csata, felvonult az ellenség csapata, szívembe hatolt villanyos hatás, sarkkörökön túli vízcsobogás.   Leszakadt talán...
H.Kohut Katalin: A szív biztatása /Echo/   Láték egy dallamot, de oly távol, szemem fogni képtelen, ujjam hegye gyorsan belegázol, terjedése végtelen.   Amott sárga kotta bámul, haldoklón is szép könnyeket árul, s biztatást ver a szívem, biztatást ver a szívem.   2017. május...
        Áldozott Veronka hófehér ruhában, kontyba tett hajában szép fehér virággal, kicsinyke kezében kosárkában rózsa, kihúzott szemével nem az ég zászlósa.   Gyönyörű leányka kígyóknak szemében, sötét sorfal előtt lépkedett, szegényem, nem tudta, rém jövő elkészült...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>

Prózák, novellák

    „Az olvasó megszokta, hogy a legfájdalmasabb kérdéseket felvető művek végén is lel valami útmutatást vagy ajánlatot a megoldásra, amely fölvert lelkiismeretét megnyugtassa, ha csak annyira is, hogy még sincs veszve minden, mert lám, ha akadt, aki felfedezte a bajt, lesznek, akik...
    „Csak addig fáj, amíg élek. Csak addig fáj. Amíg meg nem fagy szemeimben a semmi és a minden.” Juhász Ferenc   Ott állt a hegy tetején Anna szemeiben megfagyott könnyekkel. Már régóta nem gördültek, csak a nedves csillogás mutatta a nagy bánatot, a hatalmas súlyt,...
    István agglegényként élt, bár vágyott egy nőre, aki kezébe veszi a háztartás irányítását, aki gondoskodik róla, akit minden éjszaka a magáévá tehet, s nem kell többé futó kalandokat keresnie, aminek a vége mindig kiábrándulás a másik nemből. Nem értette, miért nem sikerül...
„Veled zuhanok a végtelenbe,  beleálmodlak az életembe,  emlékedet a szellő hozza,  bánatomat az eső mossa el.” Ismerős Arcok       Lassan lépkedem a fasor óriási árnyékain járva a kihalt úton.Egyedül vagyok, most úgy érzem az egész világ szíve...
    „Levert a mindenség szele,  mint őszi fának harmatát,  megtudtad, hogy a két karom köre az egyetlen hazád.” Nagy László   Az érzékeny lelkekben adagio csendben készül a türelem, a zenei akkordok áthatják a napokat, érzékeny rezdülésekkel kottázódik a...
            Az öreg már maga sem tudta, mióta él a Nagy Hegycsúcson magányosan, korhadó faházában. Az idő múlását sem érezte már. Minden elveszett az időspirálban: neve, származása, múltja. Teljesen átadta magát környezetének, beleolvadt: szíve, lelke .embersége. Élete...
    Egy hegedűtok volt a kezében, benne egyetlen kincse, melytől soha nem vált volna meg. Ha a járókelők, akik átnéznek rajta, mint egy ablakon tudnák, hogy eredeti Stradivari hegedű van az ócska, piszkos tokban, biztosan kirabolták volna. Senki nem tudja, csak az aluljárók népe, jó...
      Hajnali gondolatok 1.       Hét éve jár nekem reggeli meglepetésként a Harmónia kártya. Már az is megállított, hogy egyben írják, de gondoltam, ez saját elhatározás, gondolati szabadság kérdése.   Tegnapelőtt a kacagást írta aznapra. Nem...
    1990-ben találkoztam életem második ember orvosával. Amikor meglátott engem, felkiáltott: Kati, maga mit keres ebben a városban? Itt tönkre fog menni és nem talál magának soha hozzávaló férjet! Megsértődtem, mert mindig mindent a szívemre vettem. Duzzogtam, cipelve már öt...
    Az emberi pokoljáratás után csúf Cerberussal és alvilág szörnyeivel lépek hozzád, rózsák fejedelme, édes illatú sárgaság. Kapudban állok és megszólítlak: - Engedj be isteni tisztaság!   Aztán száműzöm Dantét, mint újjászületés hírnöke, s vallom, a szívek tisztasága a földön kell,...
<< 10 | 11 | 12 | 13 | 14 >>

Újdonságok

2015.05.23 11:43
    Nem tudom, mi ez, de rossz nagyon, kihűl a szívem, a gondolatom, ahányszor cinkosod lehetnék, vagy távoli ismerősöd, picinykét közel kerülsz hozzám, néha azt érzem, s ilyenkor én összezavarodom és elrontom gondolatomban bimbódzó kapcsolatom.   Kapaszkodtam hajszálba, vallattam...
2015.05.23 09:00
    A főnix túl az álmon a kék óceán fölött szárnyal, Idő-folyóján utaznak a tiszta hangú dalnokok, embernek születtem, küzdöttem megannyi szörnnyel, s árnnyal, elestek a harcban a szívekből éneklő bajnokok.   Kereszten rózsa sötétség bárányaként nem lehetek, halhatatlan tüzes...
2015.05.20 14:47
      "Én nem kívánom senkitől, hogy csudás dolgot tegyen, de joggal kívánom mindenkitől, hogy mindig ember legyen." Ady Endre   Úgy érzem, szükséges az ember szeretetet, a világ csodálatát elválasztani két ember szerelmétől.    Az ember szeretet már a...
2015.05.20 06:59
Tájékoztassa látogatóit, hogy tudjanak az újdonságokról és eseményekről az Ön honlapján. Azért, hogy a felhasználók megtanulják, hogy az Ön honlapját rendszeresen látogatni kell fontos állandóan frissítenie annak tartalmát. Az automatikus cikkküldéshez használhat RSS csatornákat olvasói számára.
2015.05.20 06:58

Újdonságok

2015.05.23 11:43
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>