Az emberi pokoljáratás után csúf Cerberussal és alvilág szörnyeivel lépek hozzád, rózsák fejedelme, édes illatú sárgaság. Kapudban állok és megszólítlak: - Engedj be isteni tisztaság!
Aztán száműzöm Dantét, mint újjászületés hírnöke, s vallom, a szívek tisztasága a földön kell, hogy érvényesüljön. Hallod a szívek dallamát? Szív küldi szívnek szívesen volt a néprádiós kezdete a szív-merényleteknek, a végtelen apokalipszisnek, a főnixes önvédelmének a fekete árnyékoknak.
Nem maradt más, csak egyedül Te, megsemmisítve is írom hozzád a szonetteket, úgy, hogy még soha sem láttalak. Az új reneszánsz ismét felfedezi az embert, de nem az újat, a régit, a kihalásra ítéltet embersége és becsületessége miatt. Csak azt adtad, ami lényeged, amit akárki más kaphat Tőled, s látod, nekem ez a picinyke szeretet elegendő volt az újjászületéshez, legalábbis az érzéseimben. Testileg feltámadásra kevés a lehetőség, de megadtad az erőt új élethez, bár összetört testem már soha nem lesz olyan, aminek látványát megérdemelnéd.
Nekem Te vagy a sárga rózsám, s még azt hiszik, hogy nem vagy, nincs menedék a féktelenség, torozás idején. Hét szirmoddal csalogatón hívsz, elbódítasz illatoddal. Ilyen az emberek mennyországa, a szívek titkos biztonságában. Megalapoztad a jövőjét az új emberiségnek, letetted az alapkövét a tavaszi kizöldülő újjászületésnek. Mona Lisa titokzatosan mosolyát küldi feléd, s köszöni, hogy megláttad az eltorzítottban a szépet.
2014. július 12.