Vivaldi négy évszakát hallgatom,
képzeletem Velencébe elröptet,
ahol barokk szállodában lakom,
szerelmem egy calle largán szöktet,
főtéren landolunk, áll a maszkabál,
reneszánsz rejtőző jelmezünkben
az Idő értünk, mellettünk kiáll,
kezünk kéjtől remeg ereinkben.
Casanova emléke...
Lábujjhegyen beosont szobámba,
óvatosan körülnézett, majd elterült a tárgyakon,
hosszúra nyúlt idejét élvezve
nyugovást fújt – majd elalszom -.
Odakinn levetette zöld pompáját a rét,
elrejtőzött álmába minden kis állat,
tyúkok az ólban fázósan összesimultak,
míg kutyánk élesen fülelte...
Ereklyém e két kötet,
illatosító helyett őrzöm őket
pulóverjeim között.
Egyikből kivágtam a gótikus írást,
mely nekem szól:
„Katikának névnapjára apától”.
A bátyámnak szántam írásod
fénymásolatát, de nem tartott rá igényt.
Csalódtam, mint annyiszor
hosszú szenvedéssé nyúlt...
Csend uralta a létemet, földhöz nyomott,
beszivárgott hatása minden porcikámba.
Az üresség kottázódott largo a papíron
vontatott négyes ütemű hangjegyekkel.
Időnként staccato lépések jelezték a jelent,
tipegtem lelkedhez, lepleztem a történteket.
Közben az Idő presto vágtatott...
Minden évben magot szór a Földanyánk,
tulipán szerelmet örök Föld-apánk,
szenvedélye tüzes, szórja csillagát,
gonoszt hárít, védi házunk udvarát.
Szakállas tulipán az én virágom,
életkerék jele, fordul egy napon,
lehulló szirom ősanyává válik,
az anyák méhe termékeny egy...
Lerakjuk drága ketten az éden alapjait:
reményeink és szerencsénk virágzó almafa.
Emberi világunk vitorláját szél röpíti,
Otthonunk csodás, mesés, odaszáll a balsafa.
Nap-virágból szőtt esernyőnkre csepegő eső
mutatja hatalmunk, ember óriássá növünk
és együtt zengjük a létezés...
„Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!”
Juhász Gyula: Szerelem?
Evokáció
Bocsánatért esdtem drága százezerszer,
öntudatlan...
Soha többé el nem feledhetlek,
szívem megőrzi neved örökké,
s míg részeim nem válnak rögökké,
benső szobámban titkon szeretlek.
Múlt romjain álmaim ernyedtek,
vált az életem ördög-körökké,
végzetem a névtelen hősöké,
szavaim a széllel csendben terjedtek.
Megváltottál...
„Így nem őrizte kincseit a gazdag,”
mint drága szavaidat én,
minden levél egy világgal ér fel,
óriássá nőtt életfád szívemben.
Gyökere az emberség nemessége,
a fa törzse igazságod, s jellemed,
ágai szeretet üzenetek,
levelei, mint Szefirot fájánál
életerőm...
„Most, mintha üstökös csapna szűk lakomba,
Éget és világít lelkemben leveled:
Oh mondd meg nevemmel, ha felkeres Tompa,
Mily igen szeretlek Téged s őt is veled. „
Arany János: Válasz Petőfinek
Irigyelnem kell most...