Igazságom tűfokon is áthalad,
hiába űzi rafinált hazugság.
Túl késő, most még miatta élhetek,
JÁTÉK-nak vége lesz, jő a szabadság.
A borzalmat így nevezni, érthetetlen,
csilingelő hangom mért sértette őket?
Inger volt minden: tisztaság és szépség,
kukacos pöcegödörbe így...
Teljes hatalommal
várom a reményt,
egészségem helyre áll,
s átölel a Föld,
magához szorít,
mint örök-gyermekét,
karjára simulok
és azt mondom:
enyém már minden göröngy.
Aztán bejárom a legapróbb zugát is
a nagyvilágnak,
látom, mit egykori nép alkotott.
Szerelmemmel kézen...
Termékenységed és vajúdásaid miatt
nekünk szeretetet adni soha nem tudtál,
bár magyar ember anyaként szíved felvirradt,
s a föld igényében anya-éneket fundált.
Tiszta dallamod hangja vezette lelkemet,
az élet riadt képekkel, történéssel várt,
szép zöld szemed jelezte az igaz...
Egy óriási kandallót képzelek,
köré ülnek a fényben az emberek,
a szeretet fogja össze a kezeket,
s melege felolvasztja a jég-szíveket.
Kristálytiszta kánonban dalnokok
ünnepi termünkben az angyalok.
Odakünn csikorgó hideg vacog,
de idebenn álomittas kéj...
Titokzatossága elérhetetlenné
varázsolta szívét,
meg nem fejtett gondolatok
rejtjeleket nem küldtek felém.
Jól tudom, ha óriási a rejtőzés,
annál jobban vonz
az ismeretlenség.
Felruháztam mennyei arccal,
lágysággal, jósággal,
eszményemmé dermedt,
s mint ember-képet
szívembe...
Amikor kiejtetted lágyan zenélő
férfi hangoddal a nevemet,
görcsbe rándultam, azt hiszem,
mintha ébresztettél volna királyfiként.
Még így, ennyi huncut szeretettel
soha nem hallottam, hogyan neveznek.
Aztán leültem Veled szembe,
s értetted ki nem mondott gondolataimat.
Felesleges volt...
Haladékot kaptam, bár létem vegetál,
sziklafalam elgörgetni hogyan lehet?
Homokba rajzolok örök-üzenetet,
s koldus szívem igaz szerelmet kunyerál.
Kevés földnek embere, s keserű a lét?
Pazarlón ontja természet sok csodáját,
tisztelettel adózunk, óvjuk világát.
Add meg az élet...
A szív soha nem felejt.
Csúf szavaktól meghasad,
bántástól tüske marad.
A szív őrzi a sebeket.
A szív soha nem felejt.
Értelmetlen szenvedés
üresség érzékelés.
A szív nem ejt könnyeket.
A szív soha nem felejt.
Gyógyírja a sebeknek
tiszta és nyílt szeretet.
A szív már...
Szívemben aktin van talán,
dominóként érnek szavak,
érthetetlen szemérmes lány,
szerénysége sikert arat,
s mohón issza a szív a jót,
bezárja a rosszra szirmát,
érintésre nem ad módot,
ismerni kell csoda-vágyát.
Odaadó és hűséges
Mimóza egy életen át,
öleld mindig, forrón...
Léggömbként siklik felettetek, néha fel-feltűnik, s kigyúl benne a parázs,
olykor hatalmas tűzlánggá válik és máskor fagyossá dermedt óriás.
Rég áhított, nagyon óhajtott aranygömbünk örökre elrepül a széllel,
sodorja egy ismeretlen, múlttá porlott másvilágba, dacolva a...