Kohut Katalin: Békesség szerelemben
Magányos vagyok, tiszta szerelemre vágyom,
azt szeretném, te légy az egyetlen világom,
s mikor a föld az éggel összeölelkezik,
a szívünk összeforrva tüzes lángban izzik.
Szeretlek olyan régen, furcsa ez az érzés,
se veled, se nélküled, megvillan egy...
Felzokog Dér Kata mélyében sötétnek,
sors-kerekén bilincs, szívén gyász kötésnek,
s mert siker nem járt, sem tiszta dal, s ének,
alkonyul az élet, dalolnak szirének.
Közöny bántja szemét, tilos a szeretet,
régen várakozik, üzen is eleget,
hívja a megmentőt, várja a...
Kohut Katalin: A féltékeny kiskakas
Julcsa szórja az aranyló búzát két kicsi kezével,
repülnek a tyúkok szívüknek minden örömével.
Kapirgálás közben baromfi őr, kiskakas felfigyel,
kedvében jár az udvarnak a kislány? - így irigyel,
aztán támadásnak lendül. Előbb a kislány ruháját,
majd lábát...
Sohasem szerettél, a terhed letetted,
olyan voltam neked, mint a hömpölygő sár,
mely mindeneket ellep,
bemocskolja szép, új cipődet,
hozzád ért a tócsa, megérintett,
mint a fagyos levegő
üzenete a rossz világból.
Ami egyszer a múltban emberi volt,
le kell tenni, gátja a...
Kohut Katalin: Könnycsepp világ
Egy hatalmas könnycsepp a világ,
s ott ülök a közepén egyedül,
senki sem érzi, érti szenvedő életem,
már a mindenséget sem ölelem.
A zöld dombok képekről integetnek,
a patak csörgedező hangját csak képzelem.
Fekszem holtig tartó fogságomban,
egyre...
Sáros lábbal tiport, tapodott meg ez a haza,
helyemet kerestem megannyi fényes csillagon,
s zengett a sötétségben a mindenség válasza:
otthonom a föld, emberi a bőröm illata.
Tavasz zöldjére várok, élet vízét szomjazom,
örök félelmem és kínom enyhítsed szabadság!
Szívem...
Vajh mi lesz a sorsom, ha egyszer majd kialszik nyaram,
megsimogatod-e valamikor hófehér hajam,
vagy a messzi távolból felénk az örök búcsú int,
s nem köszön ránk kacsintva a hajnal jó reggelt megint?
Hidegség ölel szorosan, s nem az ember-szeretet,
éji asszony, a Hold...
Az idő segít, drága barátom,
szívem örökké őrzi a neved,
a távollét is csend, s már belátom,
megvontad régen segítő kezed.
A nyári zápor lassan józanít,
sorvadok, eltemet az igazság,
egyetlen gyönyöröm te voltál itt,
varázslóm, hősöm, földi valóság!
Hogy mennyire sajgott a...
Christine Busta verse nyomán
Ma elküldte valaki kertjének
első rózsáját
nem sejtve, hogy tökéletes szépsége
engem bánt.
Nem a küldője miatt,
hanem mert valahol,
ha egy rózsa kinyílik,
Végignézzük közösen
- neked megmutathatom...
A jegy
Christine Busta verse nyomán 1986.
A szeretetem
egy jegy volt csupán
Ő olyan hatalmasnak látszott
hogy én beleköltözök
1999. július