szupertitkos ő
napfény olykor elvakít
öle tüzelő
rózsavirulás
tavaszi újjászületés
orca-pirulás
mennyei álom
kislány anya szerető
szív-álmom látom
érintése láz
szökkennek a hangjegyek
ajka fuvoláz
szépsége híres
sugárzik harmónia
lélekkel ékes
látom...
A tél lábnyoma a szívemen,
jégbilincs szorítás...
Borzongok, borzol a keleti szél,
táncol velem szemtelen.
Nyújtózik az éjszaka árnya,
jeges keze csaknem elér,
s ekkor eszmélek:
eljött értem a tavasz,
leszakított kiszáradt fámról,
rám lehelte a zöldet,
lelkem szeretettel...
Véres sálba csavart ujjal élőkép,
valósággá vált a sötét álom,
s te nem lehetsz velem a sivatagban,
hol síromat ásom.
2016. február 28.
Anyám a konyhában,
én a kiságy melletti pamlagon,
kezemben az olló.
Öcsémnek mutattam:
így kell levágni a fürtöket.
Sokáig, dermedt csendben,
hatalmas buzgalommal
nyírtuk egymást,
mint szelíd bárányok.
Anyám a dühtől kiborult,
mi nem értettük a szidalmakat.
Másnap a farsangon...
Kohut Katalin: Jelentek
Az iskolapadban először
gondolatban öleltem
a közlegényt, ki nem volt csekk,
kinek becsülete nem volt megvehető,
bár kizárták a gittegyletből is,
Színes üveggolyóm röpke élet,
benne a nevek, lefokozva:
nemecsek ernő, az...
Trombita, trombita harsog,
ébredez minden e kertben,
szórja a harmatot szellő,
szétterül mámoros csendben.
Éljen a kéj-öröm reggel,
félre a bánatot napfény,
így örül az igaz asszony,
felderül arca, de büszkén.
Jöjjenek, lépjenek hozzá
férfiak, vágyszelet...
Hajdanában történt az eset:
egy asszony kimonóban
kellette női bájait.
Lanttal kísérte énekét,
Jehovának szóltak
a vágy-szerelmes vallomások
mindennap, amikor a toronyóra
alkonyi hatot mutatott.
Dús hajkoronáját kis kontyként
hajtűje fogta össze és tartotta,
úgy gondolta,
szerelme...
Fekete kötélen lóg
a világ-hinta.
Ébred a játszótér,
a gyerekek korokat,
vallásokat játszanak.
A kapu felett a szél
egykedvűen fütyül.
A kislány a hintából
bizalmatlanul mered,
nem tudja, hogy élete játék.
Kapufához csomózott
kötelét az egyik báb
kioldja és önálló életet...
Valahol egy asszony
tövisekkel cipelte
kiszáradt kút szemekkel,
gyönyörű testét.
Diadal, rontás a neved!
Akkor sem szólt,
mikor szeretetet temetett.
Bármilyen csapás súlya érte,
földre hajlított fejjel
vonszolta inkább életét.
Szája nem nyílt panaszra,
a zokszó is...
Szívemben vagy az öröm és bánat,
egyszer zokogok, máskor nevetek én,
lelkem hív, de nem járok utánad
örök-lakóm, te a világ féltekén.
Bizalmam hatalmas, hőn szeretlek,
hiányod dermedt csend, hang nélküli szó,
erőm karjai tőled eredtek,
„azóta” lettem állandó búcsúzó.
Láthatatlan fonál...