"Leverte álmaim vackor gyümölcsét, "
"De, nézd, a napom olyan kevés, "
Kohut Katalin: Becsület-szív
Nézd örömtől sugárzó szemeimet,
bár az idő vaskereke őrölt,
s leverte álmaim vackor gyümölcsét,
mégis tiszta és becsület-szív dobog
ebben a kívülről...
Ecsetemet szivárványba mártom,
megfestem a jövőm útját,
megalkuvó szívem remeg, s látom
az időben kettőnk sorsát.
Hétszínvilágos csodapalota
új otthonom az égig ér,
bátor lettem én, mert csupa csoda
minden színem és vágyam él.
Sebesen repkednek az...
Ember-szívre vetettem
az én baljós sorsom,
magam is elítélem,
így szól a panaszom:
Bizalommal vissz'éltem,
bocsánatot kérek,
segítséget reméltem,
a jövőtől félek.
Hatalmasok elestek
titkos ütközetben,
csak hárman siettek,
sötét zászló lebben,
világ fölé...
Gyerekkori eset,
elmesélem Neked:
fürdeni elmentem,
ruhámat levettem.
Bodrogba beléptem,
kis vízben lépkedtem,
egyszer csak süllyedtem,
mély árokba estem.
Két kezem még intett
fiú testvéremnek,
Bandi udvarlómnak,
végem, tán elkapnak?
Szégyelltek ők engem
sárga...
Szőlőskertek királynője
te leszel az est fényjele,
ha nem fér több a bendőbe,
fogadják az aszút, hője
melenget, mint a forró nyár,
hisz' elérkezett hozzánk már
a legszebb évszak érett borral,
ettől lesz gyönyörű a...
A nyár még marasztal egy darabig.
Időm lejárt már húsz esztendeje,
folytatása létemnek iszonyat itt,
távoli a világ – nem élek benne.
Kívülről látom az embereket,
viharként dúl bennem a szeretet,
külső szemmel könnyezve figyelek,
ősz-évszak lesz, mikor majd elmegyek.
Emlék érmeim itt...
A múlt fájdalma mindig elkísér,
bár hajnal közel'g jövőt kacsintva,
a seb gyógyulást többé nem ígér,
a nyomor jár bánattal tarkítva.
Szürke köd lebeg a fejem felett,
az ösvény éles tüskékkel vár rám,
járható út labirintusom lett,
szédelgek benne egyedül, árván.
Nem süt rám a Nap,...
„Esküszöm, hogy szeretlek mindörökké”
Örök kislány maradsz muzsikus lelkeddel,
szívem majd' megszakad – nézlek szemeimmel,
ahogy kigyúlt a láng iránta szívedben,
kimondtad a nevét, s fény csillant szemedben.
Ekkor elkezdődött halálos...
Ugye nem múlhat el nyomtalanul
igazi emberi szerelmem?
Vártam Rád, éreztem, jönnöd kell,
belépned az ismeretlenből
jéggé fagyasztott, bús szívembe.
Elképzeltelek, mint idillt és ideált
jellem nagyságoddal, jóságoddal,
igazmondó hatalmaddal.
Bizalmamat Neked adtam,
elsőként egyedül...
Évekig sikoltott bennem hiányod,
sótlan ettem a szerelem levesét,
míg rájöttem arra, soha sem bánod,
ha egy ember nem keresi kedvesét.
Eget ostromolt csendes szenvedésem,
két kezem és szívem feléd nyújtottam,
vártam a percet, legyen születésem,
váljak emberré és létem...