„Helytelen azt hinnünk, hogy a szerelem hosszas együttlét és kitartó udvarlás gyümölcse. A szerelem a szellemi-lelki rokonság gyermeke, s ha egyetlen pillanat nem hozza létre ezt az összetartozást, hosszú évek alatt sem születik meg soha.” Kahlil Gibran
Mint teremtés koronájának mondott egykori törvény őre behatóan vizsgálva a női nemet az alábbi következtetésekre jutottam.
A nő, mint finom érzékek képviselője, szívében az emberiességi törvényekkel, méhében a jövő törvényének gyümölcsével, s mint lelkében a gyönyörök forrásával, mellyel megajándékozza egyetlen szerelmét, az igazit, akivel szinte eddig soha nem találkoztak, mert a férfiember elrejti az érzelmeit, nem ismerte eddig a nők testi és lelki felépítését. Az a szerelem, mely általában a lányoknak köszönhetően kezdődik, mert ők azok, akik megborzonganak egy-egy pillantástól, egy férfihangtól, egy eszményi arctól, örökké fenn marad, ha a férfi őszinte érzéseket táplál, udvarol, míg ki nem elégül a szerelmes nő látványának ígérete, vagyis nem egyesülnek.
A szerelmes asszony odaadása leírhatatlan, eggyéválik a férjével, nincs más kívánsága, minthogy kedveskedjen, hálával gondol állandóan arra, hogy neki is van férje, tulajdona, akire soha többé más nem nézhet, nem hallhatja hangját, nem nézheti arcát, vagyis ez a tulajdonlás egészen természetes azoknál a hölgyeknél, akik a valódi nagybetűs férfira vártak, s ha az ő megjelenik, elolvad gyönyörűségében éjjel-nappal, átadva neki önmagát teljesen, minden szavával egyesül, ketten válnak egy testté. A méh, mint anyaság és férj titkos birodalma kettejük magánügye, más nem érhet hozzá a házassági szentélyükhöz. A mell és a méh ugyanazt jelenti, egyedül a férjnek van joga ahhoz, hogy a mell udvarát megérintse olyankor, amikor szerelmeskednek. Az így fogant gyermekek szerelemgyerekek, tiszta szívvel és törvénnyel rendelkeznek, akik külön védelmet kell, hogy élvezzenek.
A férfi az udvarlás ideje alatt, míg kiismeri a szerelmét, ugyanúgy jár el, mintha már házaspárok lennének, vagyis elhalmozza virágokkal, bókokkal, isszák egymást, mint akiket soha nem lehet kielégíteni, mert minden kevés egymásból.
Két nagybetűs ember találkozásánál (mely a világtörténelmekben kívánatos volt sokaknak, de még talán soha nem találkoztak, annyira ritkán élnek a világban együtt) felvillanó szikra jelzi a szívükben az örök-szerelem kezdetét, mert ez az érzés, hogy ketten vannak a világban, rajtuk kívül nincs más társuk, ismerve egymás ki nem mondott gondolatát is, beköszönt az ember-barátságnál, a szerelemnél hatalmasabb érzés, a felszabadulás örök egysége, melyben úszik a boldogságban két barát, szerelmes, törvény, tisztelet, emberség, minden érzés feletti összetartozás.
A kívánatos pillanat eléréséig pár hónapos udvarlás elegendő általában, melyhez nincs másra szükség, mint tiszteletre, emberségre, szelíd hangra, mert a lágy hang nagyon fontos a hölgyek szívének, csak így lehet hozzájuk férni, a kulcs, ami megnyitja a szentélyüket, csak tiszta, őszinte hang lehet. Először a hölgyeknek bizalmat kell érezniük, s ha ez megjött, már egyenes út vezet a szeretet kialakulásához, vagyis ahhoz, hogy a szívébe írja a férfinak a nevét. A pillanatot általában úgy ismerik fel mindketten, hogy kicsit féltékenyek lesznek egyetlen villanásnyi időre azokra az emberekre, akik kapcsolatban vannak a szív-barátjukkal, s ilyenkor, bár nem ismerik a féltékenység betegségét, mégis maró érzést éreznek, hogy mással beszél, más látja, más hallja a már titkos szerelmüket. A pillanat utáni félelem, hogy elveszíthetik a szerelmünket addig tart, míg meg nem szerzik véglegesen a nagybetűs, teljes kielégüléssel járó érzelmet, mert azt kell a szívvel érezni, hogy soha többé nem válhatnak el. Ha mindketten szellemiekben kielégülnek barátkozásuk, levelezéseik, beszélgetéseik alkalmával, már megtörténik a legény és lánylakásban a szerelem előszobájába történő belépés, melyet csókkal pecsételnek meg. Ez a sorrend mindkettőnél, a szívszerelem, a titkos bejárat csókja az érzékek világába, majd a tökéletes szerelmi együttlét.
Az udvarlás nem csupán a férfié, az ő dolga, hogy a romantikáról állandóan gondoskodjon, melyben ugyanúgy örömét leli, legyen az felvirágozgatása a hálószobának, különösen születés- és névnapon, legyen az egy finom vacsora, egy színházjegy, koncert, vagy saját otthoni hétvégi kerti parti, zsúr, vagy a hetente megrendezésre kerülő művészest megszervezése, ahol előadják saját verseiket, dalaikat barátaikkal.
Az asszonyok ugyanúgy udvarolnak, mint a férfiak, kedveskednek egy-egy pulóverrel, inggel, könyvekkel, mozijeggyel, meglepetés játékokkal, amellett, hogy állandóan a kedvükben járnak férjüknek finom ételekkel, italokkal, kozmetikumokkal, kedvességgel, odaadással, egy oktávval magasabb, csengő hangjukkal, mellyel elvarázsolják a szerelmüket, kölcsönösen imádhatják egymást.
Amikor megjelenik a színen egy olyan férfi, aki tiszteletet ébreszt a hölgyekben, meglágyul a szívük teljesen, figyelmesen szemlélik, udvarias társalgásra késztetik finom kérdésekkel, hogy a szívük vizsgálata tárgya felkelti-e a figyelmüket. Ilyenkor történik meg, hogy példádul egy otthonban történő bármilyen ügyben való felkeresésükkor levetett férfi kabátot a hölgy úgy helyez el, mintha gyermeket ringatna ölében. A megelőlegezett tisztelet kezdete vezethet el a kívánásig, mikor a hölgy hálószobájában képes együtt lenni tisztelete tárgyával egyesülés szándékából. Ez is a nőknek egyik kiválasztása, ami általában utána szégyenérzettel jár, vagyis a kívánás szintjén meg kell maradnia mindaddig, míg a férfi udvarolni nem kezd. Mindig a hölgyek választanak, mert a szívük annyira romantikus, tiszta, kivetített ideáljuk foglalja el mindaddig, míg a férj kopogtat valamivel az ajtaján.
A kölcsönös tisztelet egymás iránt, a nagybetűs ember-csodálat soha el nem múlik, az örökkévalóságig eggyéválva közös útjukat senki meg nem háboríthatja, őket szét nem választhatja. Ez a földöntúli hatalom örök törvénye.
2017. március 26. cius 26.