Sylvia Plath 1932-ben született Bostonban, és 1963-ban öngyilkos lett Londonban. Első verseskötete és a később oly sok kiadást megért, magyarul is nagy sikerű önéletrajzi ihletésű regénye, Az üvegbura. A könyvhöz Tandori Dezső, a fordító mellékelte ezt a verset:
Sylvia Plath - Utójáték
A balsors mágnese bűvöli őket,
Állnak s bámulnak, mintha övék
Lenne a ház, amely kiégett,
Vagy a füstölgő szekrényből épp
Kidőlhetne egy jó kis botrány;
Nincs halál, nincs förtelem, amin
Jóllakhatnának, járnak az ősi koncra,
Zord tragédiák vérnyomain.
Zöld köntösében Medeia,
Riadt háziasszony, a dúlt
Lakásban jár-kel, menti a
Szenes holmit a lucsokból:
Vár a tömeg; se kínpad, se máglya?
Még egy könnyet beszív, s hazaindul.
Tandori Dezső fordítása
Sylvia Plath magát tökéletesnek szerette volna látni az írásban, tanításban, az életben, de egyre bizonytalanabbá vált, erről vall életrajzi regénye is, melynek főszereplője Esther Greenwood, akinek Amerika tálcán kínálja a karriert. Megnyerte egy divatlap pályázatát tizenkettedmagával egy hónapra New Yorkba, de nem tud beilleszkedni az ottani díszebédek, fogadások, hírességek forgatagába. Állandóan ellenkezik, miközben elemzi önmagát, visszagondol a múlt eseményeire. Éppen akkor ültették villamosszékbe a Rosemberg házaspárt.
Nehéz olvasmány, minden egyes mondatát többször kell elolvasni, hogy felfogja az ember az értelmét. Az üvegbura az a láthatatlan búra, amely Esthert körülveszi, ami megakadályozza abban, hogy normális életet éljen. Önmagát neurotikusnak vallja, mely csupán egy pszichológiai tesztből tudatosul nála: hol élne szívesebben, vidéken, vagy városban? Ő mindkét helyen élne, neki minden kell az életből, ugyanakkor semmi, mert magát tehetségtelennek, kevesebbnek gondolja másoknál. Mindig úgy érzi, nem tud megbirkózni a feladatokkal. Utolsó New York-i estéje már az idegösszeomlás jeleit mutatja. Egy nőgyűlölő vérét nem mossa le az arcáról, úgy utazik haza anyjához, előtte ruháit kiszórja a szálloda ablakán. Állandó megsemmisítése önmagának, az élet teljes feladása a folytatás: szakít vőlegényével, lemondja a továbbtanulási lehetőségeket, miközben regényt akar írni, de rájön, hogy ahhoz, hogy írjon, világot kell látnia, hogy legyen témája és ismét értéktelennek érzi magát. Már azelőtt is nehezen verte a fejébe a fizikát, a képletek ellenségévé váltak, s mikor anyja unszolására gyors-gépírást tanult egy napig, ágaskodó, összegubancolódó vonalakká váltak a gyorsírás vonalak. Levelet akart írni, de írása iszonyatossá vált, lassan leépült teljesen, egyetlen gondolata az lett, hogyan ölje meg önmagát, melyet többször meg is kísérelt. Mióta hazatért, nem mosta ki a ruháit, feleslegesnek tartotta a tisztán tartás tortúráját, s így került három hét után dr. Gordon, a pszichiáter kezébe, aki elektrosokkot javasolt. Esther végül egy másik klinikára került, ott sikeresen kilábalt az idegösszeomlásból, meggyógyultan folytatta életét, írni, koncentrálni is megtanult.
Sylvia Plath szép életet élhetett volna, de minden gondolata az élettel ellenkezett. Szép helyen, tengerpart mellett nőtt fel, szerető gondoskodással vették körül. Furcsa, megmagyarázhatatlan verseit az okkultizmusban vetett hite alapján a Pán ihlethette meg, akit egyszer megidéztek férjével szeánszon. Sylvia Plath a regénye szerint nem szereti a gyerekeket, ennek ellenére gondosan neveli két gyermekét akkor is, amikor a férje elhagyja. Halála túl tökéletesre sikerült, miután megetette gyermekeit reggel, kinyitotta az összes gázcsapot.
Furcsa ihletésű verseinek egyike a mellékelt Utójáték, mely borzalomról, tragédiák vérnyomait ismétlő ismeretlen gonosz lényekről vall. A főszereplő, a riadt háziasszony, akit nem kímélnek a horror létrehozói. Medeiát feldolgozta a Pszichografológiájához mellékelve Szepes Máriának Weöres Sándor is. A Pszichografológia Pán okkultista népeinek szimbólumtárát tartalmazza.
A regény és a vers azt az üzenetet közvetíti, hogy valami nagy baj van a világban, valamit tönkretettek visszavonhatatlanul.
Egy részlet önmaga lenézéséből:
„Ahogy ott ültem az ENSZ-palota hangszigetelt szívében, a teniszhez és szinkrontolmácsoláshoz egyformán értő Konstantin meg az orosz lány között, aki csak úgy rázza ki a kisujjából a kifejezéseket, életemben először éreztem magam iszonyatosan tökéletlennek. És ami a legrosszabb az egészben: mindig is ily tökéletlen voltam, csak még soha nem töprengtem el a dolgon. „
2012. július 17.