„Pitigrilli természetesen álnév, a szerző Dino Segre néven született Olaszországban, 1893-ban, hogy aztán haláláig, 1975-ig ontsa magából a szellemes, sziporkázó, mégis mindig valamilyen társadalmi probléma köré épülő műveit.”
Nem könnyű feladat írni a korról, melyet az író lerajzolt, az abban élő előítéletektől hemzsegő emberekről, sem arról a szabad szerelemről, melyet a két főszereplő magának megálmodott. Mauro és a torkos méhecskéről nevet kapó Melitta körül bonyolódnak az események a regény elejétől, mióta Maurot Melitta megmentette a korosodó színésznő karmaiból.
Addig Mauron a nagy színésznő uralkodott vágyaival, izgalmaival, érzésein keresztül tudatos gonoszsággal kínozta, hol a megtagadás gyötrelmével, hol felületes nemtörődömséggel bevallott hűtlenségével. Mauronak nem szabad volt másra néznie sem, míg a színésznő ablakát leső férfinak tudomásul kellett venni szeretője csalárdságát, aki még ki is beszélte neki futó kalandjait. A rivalda minden este újra kezdődő bűvölete megismertette a hazugság kéjével, az a részegség vett erőt rajta, amelyet a színpad levegője okoz és amelytől úgy elrajzolódik az ember előtt az egész világ képe, mintha lázálomban látná.
Egy vidéki szállodába ruccant ki a bohém színésznő szeretőjével. Ott találkoztak a fecsegő-locsogó lakók között a nagy szemű, fehérarcú, szőke lánnyal, akinek az apja olasz konzul volt Kalkuttában régebben, az anyja magyar cigány királyi család nomád törzsének leánya. Melitta örökölt végzetének gondolta, hogy mindig csak kóborolna, sehol sincs nyugta. A cigányok népének ősrégi hagyományai, törvényei vannak és királyuk, akinek valamennyien engedelmeskednek, bármennyire szétszóródva élnek is a nagyvilágban nem házasodhatnak más népekkel, nem szállhatnak szembe a nép hagyományaival.
Egy dal így szól róla: „A cigánylány, aki idegen faj fiába szerelmes, úgy jár, mint a szabadon csapongó galamb, amely tőr hegyén akar megpihenni. Nem szabadulhat többé és a hideg acél átjárja a szívét.”
Ketten születtek a házasságból, a hegyekbe visszavonult orvos báty és Melitta. Anyjukat utolérte a nép haragja, megmérgezték, a második kísérlet halálos volt, melyet a párizsi szállodában követtek el.
Melitta testén viselte a kis ezüst félgömbbe nyitott szemet két kereszt között, anyja örökségét.
A bátyja erősebb volt Melittánál, nem volt szüksége arra, hogy a nagyvárosi élet tarkán kergetőző képeivel bódítsa az agyát, az embertenger hullámaiban keresse a feledést. Nietzshével együtt azt tartotta, hogy a filozófia nem más, mint szabad élet a hómezők, az égbe nyúló hegycsúcsok közt, ahol a legközelebb érezzük magunkat mindahhoz, ami létünkben titokzatos és örök. A bátyja Melittának lelki diétát tartott, magánykúrát folytatott, egészsége érdekében. Ő, hogy lélekben minden emberhez közel férkőzzék, mindenkit távol tartott magától. Melitta, hogy mindenki távol maradjon tőle, minden embert közel engedett magához. Így aztán a magányos emberkerülő és a nyugtalan kóborló párhuzamos eredményre jutna. A kettő végeredményben ugyanazt jelenti: sohase látni embert, hogy mindenkit megismerjünk és mindig embereket látni, hogy senkit se kelljen ismernünk.
A tömegnek nincs arca, nincs egyénisége, nincsenek gondolatai, nincs akarata. Ha egy embert bálványává akarunk tenni, elég, ha az illető fényképét leközöltetjük tizennyolcszor …. az újság első oldalán. Sokkal könnyebb új istenség imádatára, mint új mellplasztilla vagy hajkenőcs használatára szoktatni. A csőcselék, amely a hadüzenet napján agyba-főbe verte az ellenséges állampolgárokat és lehajigálta bútoraikat a lakásuk ablakából, egy esztendővel ezelőtt ujjongva ünnepelte volna uralkodójukat, ha történetesen látogatóba jön az országba…. A tömeg szörnyű gépezet, amely ügyes kézben a világ legveszedelmesebb fegyvere lehet. Valamilyen cél vagy eszme érdekében megmozdítani annyit jelent, mint módot adni arra, hogy szabadon kiélhesse féktelen ostobaságát és féktelen vadságát. A tömegnek tökéletesen közömbös, egyik pártot szolgálja-e, vagy a másikat, csak az a fő, hogy gyilkolhasson, fosztogathasson. A csőcseléket birkanyájnak szokták mondani. Pedig inkább tigriscsordának kellene nevezni.
Melittába Mauro természetesen szerelmes lett, sikerült kiábrándítania az őt kizsigerelő korosodó színésznőből. Egyetlen vágya az volt a férfinak, hogy az övé lehessen, minden ellenszolgáltatás nélkül, őszintén és igazán, tökéletesen eggyé váljanak a természettel.
Melitta a szabadban adta át szüzességével együtt magát. Nem egyeztek meg esküvőben, nem akartak folytatást, csak egyet, szerelemben élni, szeretve lenni minden következmény nélkül.
A hegyvidék, ahol az egyesülés megtörtént, örökké emlékezik a két szerelmes ölelkezéseire.
A városban Mauro Pazar lakást rendezett be maguknak, olyat, melyhez nincs fogható, melyben Melitta elkábul minden pillanatban, melyet igazán otthonuknak érezhetnek. Naponta találkoztak egy kávéházban, néha a szerelmi fészekbe vonultak, néha sétálgattak, míg mostohahúga élősködő vőlegénye, Cicilló ki nem leste őket.
Ekkor felfortyant Melitta családja, felkeresték Maurot és esküvőre kényszerítették. Melittát meggyűlölte, de még együtt töltöttek Magyarországon és Ausztriában pár felejthetetlen hónapot, szerelmük gyümölcse is megfogant. Mauro szerelme váláskor, melyet a család sürgetett ismét fellángolt. Melitta gyermekét egy osztrák orvos vette el.
Itt vége is az ajánlómnak, elég annyi, hogy Mauro családja öngyilkossággal telített, ezért is nem akart megházasodni, különösen nem kényszer hatása alatt, úgy már a szabad szerelem elveszítette bűverejét.
A regény vége nagyon szomorú, Melitta nem ezt a sorsot érdemelte volna. Állandóan a fejemben járt olvasásakor a bibliai mondat arról, hogyha valaki feleségét házasélet után szélnek ereszti, paráznává teszi őt. Ilyen nagy szerelem után két lehetőség adott egy fiatal leánynak, akinek összetörik a szíve: vagy visszahúzódó életet választ örök remeteségre kárhoztatva magát, vagy keresni fogja a könnyű élvezeteket. Hogy pontosan mi a vég, könnyen megtudhatjuk a könyv elolvasásakor.
Jó szórakozást kívánok e lebilincselő, mindenki szívét rabul ejtő kötethez, mely nem bővelkedik idézetekben, régi kifejezésekben, nem véletlenül lett az arany könyvek egyike Pitigrilli könyve.
2013. április 2.