Május elsején nagyon kellemes délutánt töltöttem el harmadmagammal a miskolci Népkerti Majálison. Várakozást felülmúlta a programokkal teli zöldövezeti berendezés, talán egyedül a fagylalt hiányzott megszokott gyümölcs, vanilia és csoki serlegeivel, pedig jól esett volna. Volt viszont mindenféle finomság: hurka, kolbász, házi tepertő, lángos és a Vigadóház is nyitva állt az éhes szájaknak.
Évek óta nem jártam Majálison a politikai pártok miatt, most is olyan híre volt, hogy kétfelé ünnepelnek a városban, egyikük a Népkertben, míg a másik a Csanyikban.
Körbe mustráltunk mindent, csecsebecséket, láncokat, ruházatot, finomabbnál finomabb gyümölcsből készült cukorkákat.
Az egyik sátornál társasjátékokat árultak. Ámultam, hogy lám az ügyes emberek az utcán heverve is pénzt teremtenek maguknak, ugyanis unokáim két játékát adták ki dobozba zártan: az Amerikából jött két vándort és a régi gyermekkori mindenki által ismertet, az Ország, várososat. Mindkettőhöz elég az, ha a család együtt van, a másodikhoz csak papír és toll szükséges, meg az ABC ismerete. Kétezer-ötszáz forintért kínálták a most bevezetésre kerülő társasjátékokat.
Gyermekeknek volt körhinta többféle, lézerkardos játék, lovaskocsi a játszótér mellett és gyermek műsorok egész nap.
A felnőtteknek szóló táncos bemutatók délután kezdődtek a jól ismert szép ruhákban, párokkal, Utána kezdődött a Szekeres Adrienn koncert. Egyetlen számára figyeltem fel az interneten Még nincs egy pillantás kezdetűre az utóbbi időben, de mindegyik élvezetes, romantikus dal volt. Az előadónő ruháját szemügyre vettem, drapp hosszú ruhájának derekát vastag fémöv ölelte át és ugyanolyan fém lánc díszítette a nyakát is, rövid farmer dzseki volt a kiegészítője. Így kell ezt egy vidéki fellépésen, elegánsan és mégis sportosan, divatosan.
A füves részeken plédeken ültek a majálisozó fiatalok. A társaságra lettünk figyelmesek, kitűntek ruházatukkal a többiek közül. Száz évvel ezelőtti fekete függönnyel letakart fényképezővel fotózta a hölgyeket a nagyon udvarias úriember, aki a hölgyekkel szívesen állt a fényképezőgépünk elé.
Egyikük elmondta kérdésemre, hogy a férje varrattatja a ruháit, neki annyi dolga van, hogy korzózzon bennük. A nőies ruha volt régebben az én stílusom is, mindig így öltözködtem, míg rá nem tapostak mindig a villamoson a ruháim, szoknyáim aljára. - Nem volt automobil? - kérdezte a kis hölgy, illetve fiatalasszony tőlem. - De Ön is nagyon divatos, sportos, mi ez, lovagló nadrág? Több fotót készítettünk róluk, de mindenkinek szívesen álltak be a fényképezője elé, a helyi sajtóban is megjelentek.
Visszagondoltam a nyolcvanas évekbeli Majálisokra, amikor még lázadtam az öltönybe, kosztümbe öltözött vezetők ellen, a kiránduláshoz vásárolt Pumás melegítőmbe mentem, elhatároztuk, bográcsozni fogunk, mi úgy fogjuk magunkat jól érezni Kácsádon, ahol általában megrendezték. Most már utólag bánom, hogy nem korzóztam én is, nem vittem uzsonnás kosarat magammal és plédet, nem vettem fel hosszú ruhát magamra. Igen, a fiatalok igazán csinosak és szépek ezekben a ruha költeményekben.
Nagyon kellemes és élménydús délutánt töltöttünk el ezen a Majálison, ezért érdemes volt elutazni a város másik végébe. Meglett a fagylalt adagunk is, visszafelé gyalog sétálva beültünk egy emeletes cukrászdába.
Nekem a Majális egyet jelent a kikapcsolódással, a jó programokkal, a látni-nézni valókkal, a kötetlen beszélgetésekkel, a korzózó lányokkal, füvön heverésző csemegéző emberekkel. Mellékelem a fotót a három kedves beszélgetőtársról, a korzózó hölgyekről és fotósukról, akik engedélye nélkül ez nem jöhetett volna létre. Remélem, jövőre ismét találkozunk!
2014. május 16.