„Hányszor gondoltam téli éjjel,
Ha sírtam, mit csinál a tenger?
Most itt vagyok. Tél van. Köd és szél.
És küszködöm a fergeteggel.”
Gondolok rád mindig, szívem fáj.
Nem kérded, mi történt. Lesz-e nyár?
Töröltél, már levél nem érkezik,
Hogy vagyok, gondolsz rám, jössz-e már?
Sötétben fény voltál, barátom,
Őrködik féktelen felettem,
Egyetlen, első vagy örökké,
Szívedet sokáig féltettem.
Düh bántott Téged meg kedvesem,
Igazság kimondva élesen.
Mit tegyek? - kérdi a balsorsom -,
bizalmam pecsétje szerelem.
Kereslek vízben és réteken,
Arcodat képzelem estelig,
Ne engedj, megfagyok, érezem!
Önzőség – csak rád volt szükségem.
Fejemet emelem szüntelen,
Harcomat harcolom egyedül,
bátor hős, az voltál énnekem,
emléked már régen menekül.
2015. november 10.
Idézőjelbe tett versszak Kosztolányi Dezső Viszontlátás című verséből való