„Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!”
Juhász Gyula: Szerelem?
Evokáció
Bocsánatért esdtem drága százezerszer,
öntudatlan lettem, szívem lett az ékszer,
neved beleírva, akár életkönyvbe -
szemem ezért lábad mindig hála-könnybe -,
mert áldalak Téged, érzésem nemesít,
sohasem gondoltam, sorsom mily' jó lesz itt.
Hogyan történhetett nélküled az élet,
észre sem vehettem világ-menedéket,
a szeretet melegét, mit a szívem kapott,
csodálni sem tudtam eget, kelő napot.
Megsúgták a lombok húsz éve már nekem,
időmnek vége lett, vár rám sötét verem.
Kiemeltél kedves, hívott a szerelmed,
vagy csak képzelődtem, szólt hozzám a lelked?
Maradok még, meddig, magam sem tudhatom,
Te lettél az erőm – kedvemet áltatom?
Szomorú lényemet hogyan is viselnéd,
igaz hited, s híred ezzel megterhelnéd?
Képzelődni mesés, nem múlik csodálat,
nekem is van párom, enyhül így a bánat.
Fájón és titokban érted dobban szívem,
légy áldott örökké, visszaadtad hitem!
2014. augusztus 23.