Az árnyékok és karmikusok kilencven éve viselkedési hibától tisztulva nemesednek. Egész Kelet és a cigányság születésem óta ember áldozással válik emberré Weöresék Pszichografológiai elmélete alapján. Az emberek tökéletessége, becsülete, szorgalma és tehetsége, szépsége volt a legnagyobb probléma. Az összes politikus, háromnegyed média ebből állott elő valamennyi diplomással, jelen értelmiséggel együtt. A reformátusok kísérete, a sötétkapu már majdnem hatvan éve támadja az embereket, mint ahogyan eddig minden apokalipszis ezer éve az ő győzelmükkel zárult. Végtelen így a tombolás, az ünneplése a magyar ugor utolsó ember kihalatása és a német emberek méhének bezárása, családjuk elmével történő megterhelése miatt.
A lények olvassák a bölcs idézeteket, ismerős nekik valahonnan mindegyik, azonosulni tudnak velük egy pillanatra, aztán elfelejtik, mit is olvasnak. Az emberek megáldozásáról maguk helyett egyetlen véleményük van: magatartási hiba miatt lázonganak sorsuk miatt, mert nem szótlanul halnak meg, mint ahogyan tették ezt semmiről sem tudóan eddig. Az elmeosztályok, melyek így élnek jól képviselői kritikus szemmel nézik a magatartás hibásnak elkönyvelt ártatlanokat, mert őket oltalmazza a Rákóczi tér féktelen Mónika Showban bemutatott elméjével. Rájuk nem mondják, hogy magatartás hibásak, őket nem törlik irodalmi portálról azzal a váddal, hogy viselkedésükkel nem értenek egyet, mert nem szenvednek, nem kérnek segítséget, nem kiáltanak, csak dőzsölnek.
Valahogy úgy vannak a szeretettel, mint volt férjem a karácsonnyal, amit odaköltözésemig nem ismert. Csodálkoztak igényemen, hogy karácsonyfát és ajándékozás örömét nyújtottam át nekik. Mikor elérkezett karácsony napja, a mulatós református egyszeri megbízásának kelletlenül tett eleget, hogy férfi módjára vásárolja meg a fenyőfát. El is indult érte, de a kocsma és a haverok útjába akadtak, s mire odaért, már csak egyetlen görbe, csúnya fenyőfácska árválkodott az árusnál. Haza hozta, megpróbálta beállítani a fenyőfa tartóba, de a fácska élettelenül bukott oldalra, megadva magát a sorsnak. Miért is vágták ki, amikor jól érezte magát az erdőben? Nem arra termett, hogy egy családban a szeretet ünnepét ünnepelje felcsicsázva, megpakolva különféle díszekkel, csemegékkel. Nem akart ennek a családnak összetartó szeretet-ereje lenni. Elhatározta, hogy benne nem gyönyörködik senki, nem szívják be friss fenyő illatát. Volt férjem szeretete, ahogyan ránk, mint lányokra soha nem tekintett, figyelembe sem véve létezésünket, csak az ágy és a kaja csalogatta haza tivornyáiból minden erővel zúdult ekkor felénk. Hangosan káromkodott és a harmadik emeletről kihajította a haldokló fenyőfát. A gyerekek mindezt szótlanul nézték, ijedt szemükben nem a karácsonyi várakozás izgalma és a családi békesség, szeretet megnyugtató bizalma fénylett. Én egyedül nem tudtam biztonságos háttért nyújtani nekik ilyen körülmények között, míg a féktelen népek hatalmas figyelmet kaptak, ingyen, csupán emberi vér volt az ára, ami nem látszik, kézzel sem fogható, s mint kiderült, meghaladja a „józan” eszét a sötétségnek is. Így vették el az emberektől minden időben a szeretetet, békességet, becsületet, ennyire gonoszan és gátlástalanul, s még ők kiabálnak mindenfélét az áldozatokra, akik csak dühvel reagálnak az értelmetlen szenvedésre népeik által. Nem tudják és nem is akarják beleképzelni a helyzetükbe magukat. Ha velük történne ilyen megalázás, kínzás, már káromkodnának és dühöngenének, vagy rég megölték volna magukat.
A koldussá tett embert megalázták kukó cigányság palotáival, a sötétkapus dőzsölő médiával, végtelen tehetség kutatókkal. Egyedüli segítsége a szenvedőknek és éhezőknek a jóváírás, az emberhez való élet biztosítása lett volna, de a népek nem ismerik az emberséget, jótékonykodásuk csak saját népeikkel történik, vagyis az emberek valójában rasszizmus áldozatai lettek, mint legkisebb népcsoport a földön, közelebbről Európában, olyan méltánytalan, tűrő életmódra kényszerítve, amit leírni, elmesélni is lehetetlen, hogy ki helyett, mikor és miért szenvedtek. Viselkedési hiba, ha az ember segítséget kér, ha dühös és tehetetlen. Árt, mert nem szótlanul semmisül meg. Ám legyen, beismerem, hogy irigység még nem költözött szívembe Fábry helyett, hiába tisztul születése óta az irigység, még nem hazudtam, hiába tisztították a spanyol pusztító hazug csapását, s valamennyi római egyházhoz létrehozott jellemtelenséget, akár a betegségeket, akiket vizsgál és eltart a társadalom.
Az emberre nem vonatkozik Ádám és Éva teremtett személyiség, arc nélküli népének mondata, hogy ember küzdj és bízva bízzál, mert segítsége nem volt a lepedővel letakart Európában. A megváltottak megalázhatnak, lenézhetnek másokat, azokat, akikből élnek. Az irodalmi hely fekélyként lökte ki magából az embert viselkedési hibának felróva a türelmetlenséget, a dühöt a megalázása, szenvedése miatt. Végezetül álljon itt egy mondat arról az emberiségről, amit Babilon néven építettek a féktelenek. „Vár állott, s most kőhalom”, – ez minden idők Babiloni végére vonatkozik az állandó berendezett történelmi korokkal, Rákóczi terekkel, a Mónika Showval együtt. Ők voltak a kommunisták is a hatvanas évek elejétől. Csoda-e, hogy minden főszereplő helyett embereket áldoztak meg kíméletlenül, tisztulva a fertelemtől, amiben szívük szerint megszülettek. Végtelen mulatás és tor-ünnep mutatja a megváltottak életét. Csak örömük van sivár lelkükkel, a meg nem érdemelt gazdagsággal és jóléttel méltatlanul.
2015. július 14.