Egyedül, csendes magányomban vagyok,
azt képzelem, körbevesznek a csillagok,
velem bánkódnak nagy bánatom miatt,
örömömre a szívem többé már nem riadt.
Mindig egyedül voltam árnyékok között,
lelkem régóta a messzeségbe szökött,
elképzeltem magamnak egy szép világot,
ahol ember élhet, nem lesz földi átok.
Régen szétosztottam izzó szeretetemet,
megértettem más bánatát, hogy lehet,
de ellenem esküdött a földi hatalom,
sötétség népét illeti mindenért haragom.
Éjfél jő, a sötétség igaz napja, s órája,
nem lehetek soha egyiknek sem arája,
így veszejtés és elmúlás az osztályrészem,
mit itt átéltem, ez mindeneknek szégyen.
Dagadt testemre borítom estélyi ruhámat,
ünnep-esten ne járja szívemet a bánat,
asztalt terítek és pompámról regélek,
karácsony este a világgal beszélek:
Világ, te hatalmas, de rossz rendező,
az ember lett az utolsó kérelmező,
adj békét, nyugalmat és egészséget,
nyújts segítő kezet, hozzá reménységet!
Milliónyi fény ölel ilyenkor téged,
mutasd meg egyszer igazi fenséged!
Viliának estjén száll hozzád fohászom,
válts meg engem is, kegyelmed várom!
2015. december 23.