Ereklyém e két kötet,
illatosító helyett őrzöm őket
pulóverjeim között.
Egyikből kivágtam a gótikus írást,
mely nekem szól:
„Katikának névnapjára apától”.
A bátyámnak szántam írásod
fénymásolatát, de nem tartott rá igényt.
Csalódtam, mint annyiszor
hosszú szenvedéssé nyúlt életemben.
Hatvanhét a sorsfordító,
addig megteremtetted erkölcsöddel,
tartásoddal, szorgalmas kétkezi munkáddal,
példamutatásoddal nekünk az emberi létet.
Nem loptam kenyeret senkitől soha,
inkább öntöttem magamba
a tiszta forrás vizet,
ne korogjon annyira a gyomrom,
mégis én lettem a nyomorult,
irányt mutató püspök, pénzteremtés
lehetősége nélkül.
Te vagy az egyetlen kincsem, eszményem,
talán jobb így, hogy nem tudod,
mi történt velünk. Szíved nem bírta tovább így sem.
Látod, már nem is sírok, kiszáradt szemmel
várom húsz esztendeje a halált,
megváltottam a síromat melletted,
ott, ahol karmikus bűnösök is nyugosznak.
Talán ők visszajárnak, nekik van jövőjük,
múltjuk, ez a boldogok jóléti népe.
Ereklyémet magammal viszem a sírba,
a két könyv legyen majd fejtámaszom.
Halálodig azt hitted, maradtam
énekes pacsirta, s éles tőrt döfött
szívedbe a mondat: unokád született,
gyermeknek gyermeke.
Csókolom apa a kézjegyedet!
2014. október 7.