„Hogyha elvesztlek, no mondd,
tudsz-e úgy elaludni többet,
hogy ne susogjak majd fölötted,
mint a széles hársfalomb?“
Vége van, eltemetlek,
veszteségem egy egész világ,
nem választnak el többé hibák,
tán egyszer elfeledlek.
Szívemben őrzöm neved,
emlékké szelídül az ember,
kék égboltra írlak, a tenger
csendje majd vigaszt vehet.
Ember szerelem volt ez,
tiszta és rajongó érzelem.
Hiányod zokogott vértelen,
az igazság bevégez.
Erős lesz a mimóza,
nekem nincs helyem itt a földön,
a haza súlyos teher, börtön,
szavam terjed, a kósza.
2015. április 28.
Idézet: Rainer Maria Rilke Altató