- Béééla! Odaégettem az új divatszoknyám alját!
- Miért nem állítottad a legalacsonyabb fokozatra, drága Vilma?
- De hiszen azon van! Én nem tudom ezt a modernek mondott vasalót kezelni, hiába nyomom felül a gombot, nem akkor jön a gőz belőle, amikor szeretném!
- Nem kell gőz a vékony anyaghoz!
- Éppen ez az, hogy így meg éget, összekapja...
- Nincsen műszaki érzéked, drága Vilma, már sokszor megállapítottuk.
- Akkor hogy lehet, hogy a régi, 1972-ben gyártott vasaló legalacsonyabb fokozataival tökéletesen vasalok?
- De az nem biztonságos már, nincs érintésvédelemmel ellátva.
- Tudom, nekem mégis ez vált be, mással nem tudok vasalni.
- Lassan visszatérsz azokhoz a vasalókhoz, melyeket egyáltalán nem lehetett szabályozni, csak behelyezni a dugaljba és kihúzni.
- Nem szerettem azokat a vasalókat, féltem tőlük, különösen azért, mert csak gumitalpú papucsban lehetett használni. Esténként apámmal fűztem a vasalókba a betéteket. Önszorgalommal hordta haza őket a táskájában, közben néha mérgesen mondogatta az orra alatt, hogy a munkatársai lusták. Ő végezte másoknak a munkáját.
- Elég szomorú ez, drága Vilma, pedig rengeteg funkciója volt, s mind ingyenesen vállalta. Nem is tudom, hogyan osztotta be a nap 24 óráját!
- Mindig erejét meghaladva dolgozott, mert a szorgalmas és becsületes embereket csak nevették és kihasználták, soha nem fizették meg a munkájukat arra hivatkozva, hogy az emberek nem pénzért dolgoznak.
- Igen, mert a munka nemesít!
- De nem értem, miért találják mások ezt nevetségesnek?
- Könyörtelen világ ez, drága Vilma, száműzve és lealacsonyítva van az emberség...
- Találkoztam porcelánfestő tanuló időmben azzal a vasalóval, ami most is itt díszíti a szekrény tetejét.
- Ne mondd, drága Vilma!
- Albérletben laktam több lánnyal egy szobában Hollóházán egy idős házaspárnál. Mondani sem kell, hogy szenes kályhával fűtöttünk és áram egyáltalán nem volt, gyertyát használtunk. Amikor vasalni akartam, a házi néni adott egy hatalmas vasalót, melybe szenes parazsat töltött.
- Nagyon nagy változáson mentek azóta végig a falvak is!
- Igen, bementek a városokba, összekeveredtek a népek!
- Régen azt mondogatták, hogy a falusiakban sokkal több küzdőerő van, mint a városiakban. Egy biztos, hogy többet értek el, de talán ez az urbanizáció következménye.
- Érdekes, Bélám ezzel egy időben az elektromos robbanás is. Vasárnaponként órákig ültem a kályhaajtó előtt, hogy a hajamat megszárítsam, s lám, már hajszárító nélkül el sem tudnánk képzelni az életünket!
- Tudod Vilma, rengeteg előnye van a feltalálásoknak! Van korszerű dagasztógép, elektromos húsdaráló, habverő, turmixgép, kenyérpirító, gyümölcs centrifuga és még sorolhatnám azokat az eszközöket, melyek már most megkönnyítik a háztartási munkákat.
- Igen, csak pénz kell hozzájuk. Vastagné például azt mondja, hogy ő soha nem venne automata mosógépet, mert neki nem praktikus. Ha nincsen elegendő jó minőségű ruházat, csak olcsó kínai, mely engedi a színét, haszontalanná válik az automata mosógép is, mert ezeket muszáj kézzel kimosni. Engem is csúfoltak annak idején mindig a munkatársaim, mikor naponta kétszer mostam kézzel a kevés ruházata miatt a gyerekeknek, hogy a mosónők korán halnak.
- Ez így van, Vilma! A minőséget minden időben meg kell tudni fizetni. Arról senki sem tehet, hogy a kevés jövedelméből nem tud húszezer forintokat egy-egy ruhadarabra kiadni, különösen nem többre... Meg kell elégednie a silánnyal.
- Meg mások szerint nagyon sok a vízdíj is. Tamásné azért nem tudja felújítani a lakását, mert nincsen rá pénze. Nem engedélyeznek csak villanytűzhelyt az ablakcsere miatt a főzőfülkében, annak bekötését és az áramszámlát nem tudná fizetni, így szenved egy gázrózsával, ami még működik.
- Nem is tudom, mi kellene ahhoz, hogy ezek az emberkék is emberhez méltóan élhessenek, hogy felzárkózzanak a jólétiekhez.
- Pénz, drága Béla!
- Pedig a pénz nem boldogít, azt tartja a mondás!
- Rácáfolt erre az élet, Béla! Ha nincs pénzed, már nincs beleszólásod semmibe, meg kell tanulni hazudni, vagy színészkedni, hogy ne közösítsenek ki azok, akiknek mindenük megvan.
- Elfeledték a régiek takarékoskodását, azt, hogy mennyire nagy becse van egy-egy ruhadarabnak, vagy háztartási gépnek, amire összespórolták régen a pénzeket. A régiek igazán meg tudták becsülni a tulajdonukat, mert igazi munka volt az ára.
- Igen, könnyen jön, értéktelenné válik. Ezért nem szabad senkire ráerőltetni addig az emberhez való létet, míg magától nincsen erre igénye. Hallottam olyan kolóniásokról, akik addig hordanak egy-egy ruhadarabot, míg összekoszolódnak, utána egyszerűen kidobják a szemétbe. De a könnyen jött pénzekből nem is vásárolnak talán tisztításhoz való eszközöket, csak olyanokat, amelyeket az egyszerű ember soha nem venne meg. Minden gyerek kezében egy-egy Coca-Cola, Chips és édesség található aznap, amikor a postás meghozza a pénzt.
- Látod Vilma, mindig oda lyukadunk ki, amit nevetnek már lassan hatvan éve, hogy a munka nemesít. Nem szabad a javakat ingyen osztogatni senkinek, nem ez a módja az emberré válásnak!
- Mutasd a szoknyádat, drága Vilma!
- Látod, hatalmas lyuk lett rajta!
- Vidd el a varrónőhöz, hátha ugyanilyen anyaggal át tudja cserélni a kiégett részt!
- De ez a szoknya már nekem soha sem lesz olyan értékes, mint vasalás előtt! Hibás lett...
- Egy napon talán mindenki megérti az értékes és értéktelen közötti egyszerű különbségeket!
2015. augusztus 6.