„A karma nem jutalom vagy büntetés!
Egyszerűen csak az ok és okozat törvénye...”
Egy hatalmas sötét várócsarnokban várakoznak a karmikusok megszületésre. Egyik oldalon a börtön karmások, akik már előző életeikben is emberélet ellenes bűnöket követtek el, s ezért előre nem tudták, ki lesz apjuk és anyjuk, volt-e közük hozzájuk előzetesen. Elég gyakran megtörténik, hogy az áldozat a gyilkosnál születik meg, aztán végig kínozzák egymást egy életen. Vannak menthetetlenek, nagyon gonoszak, állandó rettegésére vannak a világnak.
Másik oldalon állnak a csapások, akik apokalipszist hajtottak végre a világon. Egy közös van bennük, valamennyien a sötétséget képviselik. Mind máshonnan erednek, de leszületés előtt idekerülnek a csarnokba. Innen figyelik a földlakókat.
Az egyik szellemlény bölcsként tündököl, mesél a többi csapásnak az emberekről.
– Tudjátok, régen a karma tökéletesen betöltötte szerepét. Megvolt az ok és az okozat, vagyis aki ártott valakinek, a következő életében visszakapta, amit végrehajtott. Mindig a gonoszok jelentették a Föld alávaló, hitvány, alkoholista, hántróger, kokott, boszorkány, vámpír rétegét. Ők egész életükben, mint Adam Cadmon a vasfüggönyös Vörös Oroszlánból üldözöttként éltek, soha nem lehetett nyugalmuk egy pillanatra sem. A vas vélte, hogy megváltoztatja az időket és a törvényt, s úgy döntött, hogy a sorsát maga veszi kézbe. Így történt meg, hogy a karmikus csecsemők a legszeretőbb családokba kerültek, olyan életet élve, amit csapásként nem érdemeltek volna meg. Emberek mindig éltek, ők jelentik a világot. Ember nélkül megszűnik a földön a természetes élet. Olyanok ők, mint a tökéletes képviselői az egészségnek és a szépségnek, a dalnak és a tisztaságnak. Az emberek szíve nagyon gyenge, a legkisebb ijedtségtől is megszakad. Ezeket a a tiszta embereket áldozzák évtizedek óta a karmikusok maguk helyett.
– De hogyan teszik ezt, hogy a világ semmit sem róla? Mester, Te vagy a környezetvédők képviselője, már nagyon régóta várakozol, azt mondják a többiek. Nem is értem, mi módon lesz vége ennek a gonoszságnak? Nincsen hatalom, ami megsegítené az embereket?
– Nincsen. Az embereket nem Isten teremtette, ők azelőtt csak egymással házasodtak, kevés gyermekük született. Kihaltak majdnem mind. A Sátán, amióta a Jehovát legyőzte a Szörnyeteg, egyfolytában hozza létre a csapásokat ember formában. Így maguk is embernek tartják magukat. Még a sáskák is ember formában születnek meg, ahogyan látjátok itt várakozni őket, meg a pókokat, legyeket, parabestia, parabrutális népét, ördögöket, tisztátalan lelkeket, árnyékokat. Még soha egyetlen háború sem végződött jól, mindig a gonoszok a túlélők.
– Te meg szeretnél születni, bölcs szellem?
– Igen, majd ha egyszer igazság lesz, s a jók lesznek a győztesek. Nagyon sokan fogunk akkor majd megszületni, olyanok, akik régen vigyáztak a fákra, madarakra, állatokra, bölcsekre. Nézzétek a csillagokat, hogyan ragyognak! Valamennyi csillagkép egykori időkről árulkodik, mint a Nagymedve és a Göncölszekér. Ez volt Illés szekere, tűzszekér más néven. Vénusz énekesnője volt az Atlantisziaknak, mikor a gonoszok kezébe került az atlantiszi mágia, egyedül a Vénusz szobor emelkedett ki az elsüllyedt világból. Itt kezdődött a kommunizmusa a Földnek, Vénusz volt az eszményük.
– Tehát felesleges és értelmetlen mindenféle háború?
– Igen, mert ezek a gonoszok játékai, amelybe most belekeverték az embereket, mert gyávák voltak a játékosok, féltek a rájuk váró szerep feladataiktól. Mindenért az embert okolták, ami rajtuk karmikus deformáció volt, vagy teremtés folytán létrejött hiányosság, rossz tulajdonság. Így kezdődött. Nagyon szépek az árnyék szülöttek, de elfelejtette őket fiókba zárni ismét a sötét teremtőjük.
– Mi a legfontosabb az embereknek, bölcs szellem?
– A szeretet, melytől megfosztották őket. Mellette a tisztelet és a becsület. Mikor egyetlen embernek becsületébe hágtak a börtön karmások, infarktusban, vagy agyvérzésben elhalálozott, mert nem tudta magát túl tenni a méltatlan állapoton. Szeretet nélkül olyan az ember, mint a világ Nap nélkül, nem élhet nélküle, az egyetlen kincse kis szívének.
– Érdeklődéssel hallgattuk a jövőbeli létezésünk veszélyben lévő embereiről. Reméljük, hogy lesz segítségük és nem hal ki a becsület és szorgalom.
– Igen, rátapintottál a lényegre. Ez nevetség tárgya lett, gúnyolták őket, hogy az emberek nem pénzért dolgoznak, hanem becsületből. Pedig a munka nemesít, csak pontosan és szépen lehet végezni, mert a világban a legfőbb gyönyörforrás természetben és emberiségben a tökéletesség. Erre törekszik minden művész és alkotó.
Ekkor szólították az egyik kérdezőt és fénysugárba lépve eltűnt a csarnokból. Megszületett valahol. Már ő elfelejtette a beszélgetést, talán egykor felrémlik neki, volt egy hely, amit várócsarnoknak neveztek, ahol várakozott az újraszületésre.
2015. március 11.