- Béééla! Kérlek, siess az újság olvasással, segíteni kellene összerakni a vérnyomásmérőket!
- Miért nem pakoltátok össze a klubban?
- Mert Mária furcsán viselkedett, mint mindig. Kiderült, hogy elem nincsen hozzá. Azt mondta, megy a háztartásiba. Kértem, hozzon az enyémbe is elemeket, azt felelte, hogy nem hoz. Válaszoltam, hogy elmegyek akkor én a boltba, erre azt mondta, nem ad pénzt, neki ne hozzak.
- Szóval ismét tűrtél!? Mondtam már, drága Vilma, hogy ostobaság más rossz természete, vagy elméje miatt Neked szoronganod és nyelned! Nekik semmi bajuk sem lesz belőle. Meg egyébként is, miért rendelted meg neki a saját számládra? Még az OTP-be is Te mentél befizetni helyette a pénzt.
- Mert én ilyen vagyok, Béla, egész életemben másoknak segítettem. Nem tudok kibújni a bőrömből, még akkor sem, ha ezzel visszaélnek.
- De meg kell nézni, ki szorul igazán segítségre! Az igaz emberek csak hálásak lesznek és nem fognak kötekedni.
- Ma is felhúzott az utcán! Az utca másik oldaláról intett az ujjával, úgy hívott magához és közben kiabálta a kuka szót. Nem értettem ismét, megmagyarázhatatlan viselkedés ez számomra. Odamentem hozzá, mint egy kutya a hívó szóra, erre közölte, hogy azért nem ő jött, mert a szemetes konténer mellett nem áll meg beszélgetni. Magasabbrendűnek képzelni magát másoknál. Lehet, hogy azért, mert több pénze van.
- A pénzét ingyen kapta, sorsával együtt. Hihetetlen, hogy megaláz Téged és mégis szóba állsz vele.
- Hogyhogy ingyen kapta a sorsát?
- Nyolcvan éve tart a sorsuk elhordoztatása emberi családokkal, így nemesednek és tisztulnak. Ha betegek lesznek, ezért is az embereket bántja az istenük.
- Rosszul vagyok, amikor dicsekszenek a jólétükkel, azzal, milyen finomakat főznek és a gyerekeik, unokáik diplomásak. Beléptek a felső tízezer közé életszínvonalukkal...
- Igen, az emberek nyomorgatásával. Ezt a felfordított világot már nem lehet rendbe tenni, egyetlen ember betegségét, éheztetését, nélkülözését sem lehet meg nem történtté tenni.
- Csütörtökön megkértem az egyiket, mivel rendeltem neki az én kontómra kozmetikai termékeket, hogy hozza el a ceruza rúzsomat. Megbeszéltük, hogy pénteken fél négy után elhozza. Vártam felöltözve este hétig. Aztán felhívtam telefonon, közölte, hogy szombaton nyolckor erre jár, elhozza. Lustának gondol engem, mert nem járok hajnalonta sétálni én is, mint ő. Partnernek gondolt ebben, hiába mondtam, hogy fáj a térdem. Kértem, hogy ne hozza el reggel, megyek ebédért tízkor, majd én elmegyek érte.
- Elhoztad, Vilma?
- Nem tudtam, mert mikor indultam, hívott telefonon kitámadva engem, hogy miattam nem tudja intézni a dolgát, ott vár rám fél kilenctől. Vagy elfelejtette az időpontot is, vagy egyszerűen kiélte dühét ismét rajtam.
- Nincsen Neked erre szükséged, drága Vilma! Miért kellett megkérni egyáltalán szívességre?
- Ha ment a saját termékeiért, amiket rendeltem neki, mindegy volt, ha elhozza az enyémet is. Szóltam neki telefonon, hogy intézze a dolgát, tízre volt megbeszélve, hogy megyek hozzá. Majd hétfőn hozza be a klubba.
- Ma van hétfő, biztosan megkapod.
- Már elhozta tegnap délelőtt. Nagyon kellemetlen volt, mert éppen videót készítettem, félbe kellett hagynom, mert csörgetett a kaputelefonon. Fel kellett öltöznöm, hogy lemenjek a fájós térdemmel a legfelső emeletről. Közöltem vele, hogy hétfőre volt megbeszélve. Különösebben nem érdekelte. Nem értem, hogy elfelejtette, vagy egyszerűen nem érdekli a megbeszélt időpont...
- Mindegy, ebből ismét tanultál, hogy ne tegyél senkinek se szívességet, van pénze, vegye meg másutt drágábban a termékeket. És ez csak két „jó ismerősöd”, akiknek mindig Te tűrsz és nyelsz...
- Ez a baj, hogy nem akarok visszaszólni, nem akarom őket megsérteni, mert a természetéről senki sem tehet.
- Viszont az sem megoldás, hogy miatta Te szorongj, vagy őrlődj!
- Akkor kivel álljak szóba? A múltkor egyikük kitámadott azért, hogy internetezem. Annyira kiborultam, hogy hetekig nem tudtam odamenni, s ezt minden jelenlévő teljesen természetesnek tartotta. Hiába érveltem azzal, hogy írással foglalkozom, hogy elölről kezdtem az írás tanulását is az internet segítségével hatalmas összeomlásom után, csak lenéz miatta és a hangom miatt mindenki.
- Mi a baj a hangoddal? Egészen jól megtanultál beszélni...
- Ez csak olyan hang, mint az Idegenhangú Éváé az apokalipsziséből a médiának. Tüdőhang. Rosszul vagyok magamtól, amikor beszélek.
- De hisz' az Idegenhangú Éva Forgószeleseinek könyvében egy iszonyatos szörnyeteget rajzoltak le. Mit jelent a Forgószél?
- Mennek végig a berendezett utcákon a Gondolatok a könyvtárban alapján az egész világot érintő könyvek és történelem állandó ismétlésével, eszerint költöznek egyik utcából, városból másikba az árnyékok, mint csapások, amiket megmentettek.
- Drága Vilma, mikor lesz már vége ennek az áldatlan életnek?
- Már nekem nem is az a gondom, hogy tönkre mentem, hanem az, hogy leértékelnek és lenéznek. És tűröm mások kötekedéseit, rossz természetét. Tartom magamat, hogy nálam ne váljon jellemtelenséggé az, hogy már nem tudok tűrni, ki kell mondanom, amikor megsértenek és ne legyek irigy, féltékeny a szép sorsuk miatt.
- Tudod, drága Vilma, azt tartják, hogy mindenki felelős a saját sorsáért, ezt tanulták valamennyien, azt hiszik, maguknak köszönhetik az életüket.
- Tudom, Bélám! Még jó, hogy megismertelek Téged, hogy így is elfogadsz engem és bizalommal lehetek irántad, mert mindent megbeszélhetek Veled. Meg szeretném hálálni, hogy már itt vagy nekem, s a szívemet szereted, nem az eldeformált külsőmet.
- Nem kell meghálálnod, drága Vilma! Egyszer mindennek véget kell érnie, ami egyszer is elkezdődött! Meggyógyulsz és olyan minőségi életet fogsz élni, mint mások.
- Tudod, Bélám, hiányzik az énekhang, a zene. Hiába hallgatom egész nap az internet legszebb dalait, slágereit, muzsikáit, nem vigasztal, nem jár örömérzettel, mint amikor saját szívemből énekeltem. Ahogyan értek az értelmetlen csapások, úgy gyengült a hangom, míg teljesen megnémultam életemben harmadszor. Zene nélkül üres az életem, legalább ez megmaradt volna nekem.
- Bízzunk, drága Vilma, hogy visszajön a hangod is, mint ahogyan egyszer minden csak egy rémálom lesz. Kérlek, hogy légy türelmes még egy darabig és ne tűrd mások rossz természetét. Egyszer olvastam egy plakátot, melyen az állt, hogy az idegesség nem más, mint mások miatt kiborulni. Nekik nem történik semmi bajuk, amikor kiélik magukat, azt adják, amik. Mindenkinek van egy habitusa, de ha a tűrés határon túlmegy, nem szabad viselni a rossz természetük következményeit, különösen nem Neked.
- Igen, az az igazság, hogy a gátlástalanok kitombolják magukat, ők így igazán hosszú életűvé válnak. Éppen most hívtak fel telefonon, hogy menjek kardiológiai vizsgálatra, főleg, ha a családban volt már szív probléma...
- És? Elmégy?
- Nem megyek, mert biztos, hogy ismét termék bemutató ez, mint a múltkor. Így csábítják hazugsággal oda az embereket. Mondtam a női hangnak, hogy a családban mindenki infarktusban halt meg. - Ugye, akkor genetikailag örökölhető? - volt a válasz.
- Genetika? Hmmm! A jó emberek betegsége ez!
- Én is azt mondtam neki, hogy a családban mindenki nagyon csendes volt és jóságos, annyi rossz történt velük, hogy nem bírta ki a szívük. Például nagymamám azért kapott infarktust, mert a lehetetlen sorsú apámnak elverte a jég a szőlőjét, miután elszerződött a banknak a terméssel, hogy abból fizeti a szüreti felszerelések, hordók árát. Utolsó mondata is aggódás volt, mi lesz a gyerekekkel, vigyázzatok rájuk szavakkal.
- Erre mit válaszolt?
- Azt felelte, hogy erről van szó, a stresszről. Tehát a jóságot és aggódást elnevezték stressznek, genetikai örökségnek. Furcsa az egész egészségügy.
- Az az igazság, hogy a gátlástalant is érheti stressz, már ők egyetlen személyüket ért méltánytalanságtól stresszelnek. Megszokták, hogy általában ők taposnak, s senki sem mond nekik ellent.
- Nehéz jónak lenni ebben a világban, örökké megmaradni annak, s ha néha lázong az ember, már egyből leírásra kerül.
- Én mégis azt mondom, drága Vilma mindenkinek, még akkor is, ha ennyi hátránnyal jár, hogy a békesség és szeretet jegyében legyenek jók, ha tudnak...
2015. július 13.