Az ember kíváncsiságát felkelti egy világirodalmi remekműnek beharangozott könyv. Aztán úgy jár vele, mint amikor megkíván valamit; édességet, amitől később megcsömörlik, a szájában, s rosszízűvé válik, s semmivel sem tudja szomját oltani. Mivel is lehetne fokozni azt, ami enyészetté válik a testben? Vagy megkíván egy szép, divatos ruhát, s otthon veszi észre, hogy a mintás túl olcsónak tűnik, kövérít, meg az arcához, az egyéniségéhez egyáltalán nem passzol. Így vagyunk a túl cikornyás könyvekkel is. A megsebzett léleknek nem szabad szomorú sorsokról olvasnia, mert már az együttérzés nehézségbe ütközik, hiszen maga is annyiszor vált a megváltásra. S a kérdés állandóan visszatér, melyre szinte senki sem tudja a választ: igaz-e, hogy a Teremtő ugyanúgy bünteti a jókat és gonoszokat, csak a hívők szerint másféle célzattal? Ha jóságos és szeretetteljes volt egész életében, a mennyek országába jut, ha gonosz volt, égi büntetése a halál. Már ezt a kérdést magamnak megválaszoltam, s tudom azt is, hogy nem egy helyre mennek. Miután meghalunk, itt hagyjuk a híveinket, azokat, akik szerettek, vagy gyűlöltek bennünket véleményeikkel együtt, melyek által emlékeznek ránk egész életükben, vagy szájhagyomány útján az örökkévalóságig. S hogy kinek milyen véleménye van, attól függ, melyik időben találkozik, milyen állapotban a megboldogulttal. Mert a Halál csak azokhoz kegyes, akik nem élvezték igazán a földi életet, akiknek megváltást jelent egyszeri életükből.
Én a szabatos, közérthető írások híve vagyok. A világhírű könyvek nyelvezete nem ilyen, néha nehézkes, többszöri olvasást, megértést igényelnek. Titok minden mondat, olyanokat közölnek, melyeket az írók szerint illik tudni, mint a spanyolországi, olaszországi régi kaotikus állapotokat, mikor még középkori butaság uralkodott Európában. A műveltség viszont annál inkább virágzott a művészettel egyetemben, nem volt szükség arra, hogy akkor iskolába járjanak az emberek. Megtöltötték a színházakat, ugyanúgy, mint reggelente a templomok padjait. E kettő jelentette a mindenkori cirkuszt és kenyeret, melyet a nép kapott azért, hogy csendben legyenek, hogy elégedetten dőljenek hátra éjszakai testi táplálékaik felvétele után ágyaikban. Természetesen voltak kiszolgáló személyzetek, hatalmas pletykaáradattal, akik mindenből csak a lekicsinylésre méltó dolgokat vették észre. S voltak kiszolgálói minden időben a színházaknak, jó dráma és versírók személyében. Nem is értem, hogyan lehet megrendelésre írni, de számtalan zeneszerző is így valósította meg boldogulásának útjait. Talán ma sem megy ez másképpen. Meg kell felelni, mint az iskolában felelésnél a tanároknak, lehetőleg úgy, hogy a legkiválóbb válaszokkal lepje meg.
A titok minden időben a szív mélyén rejtőzik. Ha egy embert elemezni akarunk valóságában, oda kell hatolnunk, lemetszve a mások véleményét, a hazugságokat, a pletykákat. Leülni vele szemben, míg köztünk van és elmeséltetni az életét. Aki nem tud titkot tartani, az beteg, valamilyen belső hatás következményeit viseli. Az ilyen ember, mikor magának vall, magát elemzi, ezzel együtt a világ elé is tárja harcait, melyek értelmetlenek és rányomják bélyegüket egész személyiségére. Lényegében segítséget kér, de mint írtam, a halálkor kétfelé váló jó és gonosz különállósága miatt nem rendelkezik az égben és földön Teremtővel és túlvilági otthonnal, amely befogadná. Ilyenek az emberek. Néha úgy érzem, hogy a föld kivetette őket, minden, amit bibliai apokalipszisnek neveztek egykor, ellenük irányult, mindent, amit becsület, emberség irányított, meg kellett semmisíteni, be kellett szennyel borítani, hogy bűnné fokozzák a tisztaságot, nekik menekülniük kell a Halál karmaiba, hogy véget érjen a szenvedésük.
Egy könyv számtalan kérdést vett fel, szinte minden mondatával újabb és újabb ellenkezést kiváltva az olvasóban. Nem az a jó mű, amivel végig egyetért, hanem az, ami gondolatokat ébreszt, s arra sugall, hogy megalkossa, megírja az olvasó a saját véleményeit tapasztalataival kapcsolatban. Olvassunk figyelmesen, válogatott remekműveket, de egyet tartsunk szem előtt: nem azonosulni kell a sorokkal, hanem olvasni és tanulni, továbblépni...Ez teszi az olvasót emberré.
2015. október 29.