Szívem őrzi az apostoli szeretetet,
bár becsukódott, azt hittem, örökre.
Megérint az emberség jósága,
csodálatom ilyenkor szárnyra kel,
álomcsendben küldi üzenetét,
a zene-rendben kiáradó jeleit.
Hét fátyol rejti a mennyországot,
hol a nyugalom szigete vár,
a fátylakon áthatolva
feltárul a mindenség,
s égi trombita jelzi érkezésemet,
hallom sok vizek zúgását,
mennyei karok öröm-muzsikáját.
Itt rebellisek vagyunk mindahányan,
amennyi ember, annyiféle szív.
Dobogó szívem egyre küldi a jeleket,
fogságban is megnyílott,
emberség nélkül élni nem lehet.
Harmatos a szemem egészen,
varrótűbe fűzöm a reményem
és így indulok a csatába,
szeretetet foltozok, öltögetek,
szív-szerelmet képzelek,
mely szétárad a nagyvilágba.
Vékonyka angyali hangoktól,
s a tiszta muzsikától
tisztul a világ lelke,
a békesség-világom
a földre száll.
2013. november 4.