Sohasem szerettél, a terhed letetted,
olyan voltam neked, mint a hömpölygő sár,
mely mindeneket ellep,
bemocskolja szép, új cipődet,
hozzád ért a tócsa, megérintett,
mint a fagyos levegő
üzenete a rossz világból.
Ami egyszer a múltban emberi volt,
le kell tenni, gátja a karriernek.
Közösen vártok a felmentő napra,
mely sugarával hazudik:
szárítja a sarat, melyet talán
egy következő esőhullám
medréből végleg kitisztít.
Fekély az ember,
fordítva torz tükör integet,
csábos és kivillanó mosoly
a fekete arcokon.
Mégis ünnepel ez a káosz,
tort tart a világ felett,
a fényesség az égből
hamisan integet,
mert egyformán bánik a cseppekkel,
felszárítja a szennyes vizet,
akár a könnyet az ártatlan szemekből.
Ha én ismét kis anya lennék,
babáimat megfürdetném,
tiszta ruhába öltöztetném,
hajuk tincsét elrendezném,
de a lelküket ért mocskot
mi módon érinteném?
2015. július 2.