Szerelmem a szívemben,
mint egy hallgatás, óceán-mély,
sűrű káosz-vizénél vak vagyok,
jeges érintésétől borzongok.
Máskor égre írt üzenete a múltnak,
hála és szenvedély,
talán hozzá elér.
Kertész voltam, beültettem
lelkébe a holnapot,
örökké – egyetlen szó ragyog.
Keresem az Időnek kulcsát,
megállítom az elmúlást,
könyörögtem a hatalmaknak
egyetlen életért.
Állandó üresség a hiány,
és egyre messzebb
az emberi szeretet,
mely meggyújtotta nekem
az élet mécsesét.
Feltámadt a remény,
de már ott derengett benne
hallgató távolléte.
Várom, hogy szóljon szép szavakkal,
kívánjon jó éjszakát,
egyszer beteljesül, már tudom,
átölel és felmelegít,
a neve életre kel,
s együtt szárnyalunk
az Idő-folyón.
2016. október 26.
Fotó: Salvador Dali