- Béééla! Nosztalgiázzunk egy kicsit, nem bírok magammal, annyira csodálatos a tavasz!
- Jó, drága Vilma! Én is ismét húsz évesnek érzem magamat.
- Vegyük fel a régi hetvenes évekbeli ballonkabátunkat, sétáljunk egyet a megújító napsugarakat élvezve!
- Kéz a kézben, mint régen. Felveszed a régi kék szandálcipődet trapéz sarokkal a kék kabátodhoz, kék selyemkendőt kötsz, lófarokba teszed a hajadat, éppen úgy, mint amikor megismertelek...
- Csak akkor a ballonkabát alatt világoskék miniruha volt és kaptam tőled egy csokor ibolyát...
- Igen, ezek szép emlékek, a természet vénuszi tökéletessége, de ne felejtsd el, drága Vilma, hogy hatvan fölött értékeli igazán az ember a dolgokat, s a nők is igazán vonzóak.
- A férfiak is sármosak, Bélám! Megőrülök az ősz halántékodért!
Mikor fiatalok voltunk, a Nők napján már mind így jártunk, s kaptunk a munkahelytől egy csokor hóvirágot.
- Már nem lehet leszakítani egy szálat sem, pedig nagyon szép volt a tavasz szimbóluma. De hoztam neked aranyesőt, drágám és szép sárga jácintot, illatos jázmint.
- Szívem ujjongott, amikor megszagoltam őket!
- Míg fiatalok vagyunk, minden természetes, az is, hogy hajnalban énekelnek a madarak.
- Halld, a rigó viszi most is a prímet!
- Ez kész hangversenyterem! Csicsörke, csilpcsalpfüzike, csíz, csóka, csuszka, poszáta, fogoly, cinege, cigánycsuk, sármány, citromcsicsörke, gerle, barázdabillegető... kihagytam egyet is a kerti énekesek közül?
- Majdnem teljes a lista, Bélám! Gyönyörű!
- Tegnap, amikor andalogtunk a patak partján, észrevettem, hogy boldog vagy. Kicsit behunytad a szemed, s átadtad magad a vízcsobogás élvezetének, a virágok illatkevercsének, a tisztaság, üdeség pompájának...
- Igen, boldog voltam, de bele sem gondoltam. Élveztem a múló időt, hiszen a pillanatoké a lényeg, melyeket hajlamosak vagyunk elfelejteni. A tavasz mintha megújította volna a szívemet, minden csodáját egyszerre átélni maga volt a gyönyörűség.
- Igen, én is így éreztem, drága Vilma! Jó volt így együtt hallgatni a csend hangjait. De ezek mind öröm-kánonok, ilyenkor ihletődik meg a költő és a zenész, s felkiált: milyen szép a világ!
- Igen, zenél minden, még a fűszálak is a szél suhogásában. Minden pillanatban áttöri az újraéledő faágakat egy-egy levél bimbócska. Tökélye ez a világmindenségnek! Aki igazán akarja élvezni a négy évszak áldását, az ideköltözik Európába...
- Hallgassuk meg, drága Vilma az Örömódát, csak ez tudja kifejezni most, amit érzünk, amikor tündököl ránk a fényözön, s eggyé válunk a tavasz minden ajándékával!
- Meghajolok Vivaldi előtt, ahogyan lekottázta különféle hangszerekre az évszakokat, köztük a tavaszt is. Hallotta a természetet, mint ahogyan mi a madarakat, s mennyire keveset tudunk róluk!
- Így van, Bélám! Az ember füle süket, csak keveseknek adatott meg az állatok hangjai közötti különbségtétel. Meg néha születik olyan költő, aki ezeket a hangutánzásokat szavakba tudja önteni.
- Pedig a gyermekek tanítását a természet szeretetére már születésükkor el kell kezdeni. Mégis minden félbemarad, valamit az anyák, vagy a pénz miatti hajsza nem enged átadni az utódoknak. Pedig a kezdet jó, az altatás énekkel, a különféle állatok hangutánzása.
- Igen, a három év szülési nem elég arra, hogy a gyermek minden fontosat megtanuljon a példájával, a szülőjével maga előtt. A lelki gyönyörűséget fel kell tudni ébreszteni, akár egy szunnyadó magot, melyet elültetett a természet, de ki kell tudni csiráztatni, hogy a szeretet életfává növekedjen.
- Igen, drága Vilma! Jó lenne, ha az asszonyok kevesebbet dolgoznának és többet foglalkoznának a gyermekeikkel, gondolok itt a hangszeres tanításra is. Ildomos lenne, ha nem cselédmunkát végeznének, ha...
- Igen, ehhez kellenének a férfiak, két egyenrangú ember kapcsolatában. Lesz még ilyen, Bélám?
- Reménykedjünk, drága Vilma! A szépség képviselői csak szépeket és nagyszerűeket hozhatnak a világra, hogy legjobb tudásukkal szolgálják az emberiséget akár költőként, akár zeneszerzőként, vagy divatdiktátorként. Mindenben a harmóniának kell megnyilvánulnia, mint ahogyan az igazságnak. Ha egy fa megöregszik, lassan halódásnak indul. Amikor egy állat satnyának és betegnek születik, elhal. A természet igazsága néha kegyetlennek tűnik, mintha csak a tökélyt bírná egyedül elviselni.
- Igen, Bélám, és ilyen a tavasz is! Ó, mennyire rajongok azokért a pillanatokért, amikor meghallom hajnalban az új nap trillázó ébredését!
- És minden nap új titkokat rejteget. Este lefekszünk és nem tudjuk, mit hoz a holnap, meglepetése lehet jó és rossz is.
- Mégis örvendünk a felkelő napnak, de az áldásos zápornak is, mely könnyeivel öntözi a növényvilágot.
- Igen, drága Vilma, tavasz van végre, s mi igazán boldogok lehetünk, mert képesek vagyunk üdvözölni a nagy varázslót.
2016. április 4.