Szeretlek! Örökké akarlak szeretni, s hinni,
egyszer viszonzod az érzést, fogsz engem hívni,
amikor az Idő kegyes lesz és jó cinkosunk,
a kegyvesztett nyárban végre összetalálkozunk.
Csak annyit rebeg ajkunk, csoda ez a látomás,
hihetetlennek tűnik, a szemünk nagy vallomás,
a boldogságtól hevült arcunkon könnycsepp ragyog,
tükrözi a pillantás másikban a csillagot.
Hangunk halk, de szívünkben ércként mennydörög,
megborzongva kéjtől néma tanúnk, a Föld hörög,
s jegyességünk kottázza nyári eső, s zivatar,
ilyen hangversenyben a szívdobbanás diadal.
Valóság lesz az ábránd, az életre ébredés,
ugye kedves nem marad akkor benned kétkedés?
Míg világ forog örök-szerelmesként ünneplünk,
a fenséges jövőbe akkor együtt átlépünk,
mert Te voltál, drága a szeretett egyetlenem,
járunk majd utunkon, az egyenes egyetlenen.
2015. március 31.