„Egy embernek egyféle rangja van csak, a jelleme.”
Márai Sándor
Tudod, drága lelkem sokszor elképzeltem
magunkat az örökké tartó időben.
Megszűnik a távolság, csak szeretésben
örülünk a mának mókás nagy jövőben.
Voltam kis emberke saját törvényekkel,
tudtam, mi a boldogság, lélek-szabadság,
bűnt ezért én soha nem követhettem el.
Ahol a szív dalolt, ott volt a boldogság.
Lettem én Istennő számtalan szerepben,
keresztre tettek, lógok a világ felett
és senki sem könyörült nagy ínségemben,
levegő volt étkem, forrás vizem meglett.
Tanítottam a dalt és a helyesírást,
logikával felfogtam másnak a sorsát,
nem értettem életem, nem akartam mást,
szeretni az embert, csodálni hatalmát.
Hogy a fiatalság török átokképpen
vágtázott el velem, megszűnt az értelem,
csak három kívánság-teljesülést kérek,
legfőbb az egészség, maradjak meg épen.
Szabadságom szárnyán repülök a széllel,
énekelek bátran, riadtság a múlt lesz,
s bejárom világom minden zugát kéjjel,
gazdagságom a szeretet, a szív nemes.
Tudod, drága lelkem, sokszor elképzeltem
magunkat együtt a végtelen Időben.
Tér, s idő összeköt, a jellem a barát,
fogd a kezem, légy hű, örök aranykarát!
2015. március 6.