Most nem rejtőzöm el
sötétjében a reménytelennek.
Zöldellő tavaszi rétet képzelek,
közepére egy lócát,
melyen sirathatom szerelmemet.
Egyoldalú ember-szerelem?
Ki hallott még ilyet?
A szív hazudott?
A bizalom érzéketlenre hullott?
Elszakadt a vékony szálacska,
mely tartotta az életem.
Most a dac, a düh irányít,
tehetetlenül tűrök,
nincs vigasztalóm.
Szomorúság virág az arcomon,
örökké őrzi az emberséget.
2015. augusztus 30.