„Szomorú vasárnap, száz fehér virággal vártalak kedvesem
templomi imával. Álmokat kergető vasárnap délelőtt,bánatom hintaja nélküled visszajött. Azóta szomorú mindig a vasárnap,
könny csak az italom, kenyerem a bánat. Szomorú vasárnap.” Seress Rezső
Mulatós nép a magyar, szomorú lelke mélységét megérteni lehetetlen, s míg naponta hajnalig húzatja a cigánnyal, gond nélkül nótázik, otthon a család nélkülöz és tűr. Nem vesz virágot kedvesének, halvány fogalma sincs a romantikáról, s nem jut el a tudatáig dalainak szövege sem, pedig nagy beleéléssel énekeli, néha még könny is kicsordul a szeméből, amikor saját boldogtalanságát siratja.
Zsiga már kisfiú korától kocsmában múlatta az időt minden vasárnap. Ez volt az egyedüli szórakozás a faluban. Az asszonynak kuss volt a neve, az volt a dolga, hogy a kapuban várja részegen hazatérő férfi rokonait, s miután a családfő jól eltángálta, mert lesni merészelte, ágyba is fektesse. A férfi az úr a házban, ő jelentette a törvényt szeszélyeivel, kibírhatatlan természetével. Talán a bánata csupán jelentéktelensége következménye, a sivárságé, melynek felfogásához egy életnyi bölcs tapasztalat is oly' kevés.
Menyecske jött a házhoz, a városból, a büszke falusiak által elítélt szegénységből, ahol a lakosság azt eszi, amit a parasztok elültetnek, néha a saját üledékükkel trágyázva, de ezt csak az láthatja, aki közöttük él. A leány nem rendelkezett nagy vagyonnal, ami a falusi házat jelentette nagy portával és nagy családdal. Igen, a nagy rokonság hozomány is egyúttal, mert itt a rokonság szaporodva házasodik. A menyecske magával vitte pár bőröndben addig összegyűjtött vagyonát: két bőrönd csipke alsóneműt és rengeteg könyvet. Persze, lenézték miatta, mert egyik sem mutatkozott értékesnek, a könyveket egyébként is a budiba hordták, „arra” használták. Írni, olvasni épphogy megtanultak, csupán azért, mert kötelező volt. Büszke is volt a család a Kiszsigára, mert igaz, bár sok tyúkba és tojásba került, de mégis csak bekerült a városi gimnáziumba, albérletet is fizettek mellette Végvári Pubinál. Csakhogy az nagy szabadságot jelentett, tinikort sem ismerve a megszokott mulatás és ivás hajnalig tartott naponta. Mivel szemrevaló volt, néha akadt egy-két lány is, kik felkínálták magukat, megvetéssel tette magáévá őket. Persze az iskolai igazgató nem méltányolta a mulatozást, erre osztályzatot nem adhatott, így egy év után kimaradt. Albérleti házi gazdája ruházati szalagjába felvették vasalónak. Most már saját fizetését költhette italra, hajnalban részegen betántorgott a KTSZ öltözőjébe, s ott aludta ki a mámort.
Most más volt a helyzet, először érzett ilyet életében. Megfejthetetlen szfinxként tekingetett ifjú felesége negédes szemébe, büszke volt a szépségére mások előtt, de maga az eszményiben nem volt képes gyönyörködni. Odaadását elfogadva azt hitte, ez a szerelem.
Nagyanyja naponta mondogatta a városiból lett családot szolgáló menyecskének: - Attól, hogy Kiszsiga megnősült, még nem változott semmi, miért is kelne fel, nincs neki miért, hadd aludjon délig, mint régen. Minden prédikációját azzal fejezte be, hogy – Szép vagy fiam, szép vagy, csak kár, hogy segédmunkás vagy!
A menyecske alkalmazkodott egyedül, valóságban leigázottá váltan tűrte némán a családfő otrombaságait, amiket vasárnap esténként a fejéhez vágott. Ilyenkor rámutatott az ujjával és nyersen mondta:
– Ez égeti a villanyt, olvas! Ki látott még ilyet, hogy valaki naponta mosakodjon!
– A leány szíve fogságba került, megmagyarázhatatlan szomorúság kerítette hatalmába, még énekelni sem volt képes. Itt senki sem volt kíváncsi arra, hogy ő milyen volt, sem a múltjára, sem a képességeire. A gondolkozás száműzöttként vesztegelt valamilyen titokzatos, ismeretlen mélységben, vagy soha nem is létezett. Már a nászút is maga volt a megpróbáltatás. Hiába vitte a menyasszony a tollast, a rádiót, a férj csak inni járt Kőkapu vadregényes környezetét nem értékelve az egyetlen ott található Büfébe, majd álomba szenderült.
A fizetését az ifjú párnak le kellett adni a nagymamának, s ha vásárolni akartak, kérni kellett. Kiszsiga havonta meghamisította a fizetési céduláját, maga írta meg és írt bele annyi bért, amennyit gondolt. Eljárt Pácinba minden szombaton a diszkóba basszus gitározni. Persze, nem értett ehhez sem, csupán fogta a két kezében és pengette, de ez elég volt ahhoz, hogy a fehércselédek oda legyenek érte és ismételten volt ok az ivásra. Egyszer a feleségét is elvitte, akinek kezébe adták a gitárt és játszani kezdte az egyik Apostol dalt, amit éppen hamisan adtak elő: Nehéz a boldogságtól búcsút venni. Zsigában feléledt az irigység, ismét olyan oldaláról mutatkozott be a számára ismeretlen lény, ami nem érdekelte különösen, de megállította egy pillanatra.
Elérkezett az első karácsony. A menyecske a városban megvásárolta az ajándékait minden családtagnak, s döbbenten vette tudomásul, hogy itt soha nem állítanak fenyőfát, nem tartják, nem is ismerik a szeretet ünnepét. Egyedül a nagyapa szeme lábadt könnybe, amikor élete első ajándékát, a vastag téli zoknit átvette tőle, a többiek nem értették, megvetően néztek az ismeretlen ünnepet igénylő leányra.
Albérletbe költözött a pár az első gyermek születése előtt két héttel.
– Gyere el velem légy szíves sétálni! - kérte a feleség.
– Mit gondolsz, nem fogok járkálni veled az utcán? - mennydörgött a válasz.
A szüléssel egyedül nézett szembe hatalmas fájdalmával és a gyermek fogadásával együtt, kislány szívét megbénította a félelem. A kórházban senki sem látogatta, s amikor haza mehetett, a férj taxival egy hetes borostás arccal, züllött külsővel ment eléje. Elmulatott minden pénzt, még azt is, amit babakelengyére kaptak. A születésnapján érkezett gyermek lett az egyetlen ajándék, amire Kiszsiga képes volt. A fiatal keresztszülőnek választott unokatestvér egy szál vörös szegfűje, amivel a lányt felköszöntötte, ott árválkodott a vázában kókadtan.
– Elmegyek ebédért! - fogta meg az ételhordót Zsiga. A feleség várta, de elfelejtett hazamenni, hajnalig mulatozott, most oka is volt rá, hiszen gyereke lett, bár azt, hogy apa is egyben, soha nem volt képes felfogni, nem érezte a felelősséget a családjáért. Rá sem nézett a saját lányára, csak egy bosszantó dolognak tekintette, egy tárgynak, ami éjjel-nappal sír, nem hagyja mámorát kialudni. Néha nagyokat rúgott a babakocsiba, vagy a feleségébe, hogy csináljon már valamit a gyerekkel, különben mindkettőjüket megöli.
A második gyerek véletlenül sikerült, egy szilveszteri együttlét következményeként, amikor éppen otthon kellett maradnia, mert minden kocsma zárva volt. Nem érdekelte ez sem, már elküldték pártiskolába, hogy végre elérjen valamit, felkínálták neki az ingyen lehetőséget a sivár helyzetéből való kiemelkedéshez. Előzőleg már bemutatkozott KISZ titkárként, a párt szerint jól végezte a dolgát. Miskolcon a Tizeshonvéd utcán volt elszállásolva, ahol keveset látták. Hajnalig mulatott naponta a Halászcsárdában. Kevés volt a fizetése, semminek bizonyult az anyja titokban odaadott pénze. Eladta a karikagyűrűjét is, kölcsönöket vett fel meghamisítva a felesége nevét. Egyik nap két felszólítás érkezett az OTP-től. A megszeppent fiatalasszony szíve majdnem leállt, amikor megtudta, hogy férje kölcsönt vett fel, amit egyszer sem fizetett, s hogy az egyszer rábízott részletek árát sem fizette be. Meg akart bízni benne, nem tudta, hogy az emberséget lehetetlen megtanulni, hiába a példamutatás. Rábízta egy alkalommal a csekkek befizetését, s mikor a férje a városból hazajött, magasan lobogtatta őket azzal, hogy beteszi a fiókba a borítékokba. Az OTP-ben derült ki, hogy csak le voltak választva a vények, de nem vette át senki őket, nem voltak lepecsételve, befizetve.
Megszületett a második gyerek, a sivárrá tett életben az öröm másodjára, az önfeledt játék és szeretet jellemezte az anya napjait. Visszatért az ének a szívébe, szabadon szárnyalhatott ismét, boldogságát nem ronthatta el a hajnalonként részegen hazatérő férje, aki elég gyakran tettlegesen bántalmazta, amikor nem tudott neki pénzt adni italra. Volt, hogy kirámolta a pénztárcáját, s mikor a boltban fizetségre került sor, ismételten ledermedt a számára ismeretlen tetteket végrehajtó férjen. Elitta a gyerekek elől a tej és kenyér árát is, semmiféle emberi tulajdonsággal nem rendelkezett, nem tudta, mi a becsület. De a ranglétrán emelkedett, a pártiskola elvégzése után csoportvezetővé emelték. A megfejthetetlen titok feleség énekelni merészelt, szembe nézett már vele és úgy dallal felelt minden kérdésre, már ha egyáltalán beszélgettek, mert azt a férjjel nem lehetett. - Találd el, mit érzek, ha rád nézek...- hallatszott a tiszta csengésű dallam.
Összepakolta a két gyereket és elment másik albérletbe egyedül, a házassága két következményével, akiket rajongva szeretett és énekkel ringatta álomba őket. Az örömét már senki sem vehette el, szíve gazdagsága teljességét kitárta a két leány gyermeknek, akik vevők voltak a nyelvi és zenei játékokra. Az igazi életjátékhoz más nem is szükséges, mint tiszta szív és emberség, megtalálta az elveszettnek hitt boldogságot. Mennyországban érezték magukat, így élték hárman örömteli napjaikat.
Kiszsigának ismét volt oka hajnalig mulatni, de most a szokásosnál is többet ivott. Öt liter bor meg sem kottyant neki általában, legalább tízre volt szüksége a mámorhoz- Egy éjszakába belefért az összes általa jól előadott és ismert mulatós nóta ugyanúgy, mint a léha, bohó operettek.
Délután a felesége által kikormozott olajkályhának az adagolóját szétszerelte, s teletöltötte a tankot a vashordóban maradt olajjal. Utolsó dala volt a Szomorú vasárnap, melynek szövegén még soha nem gondolkozott el, fel sem fogta, valójában miről énekel, sőt azt sem tudta, mi az a szomorúság, mint ahogyan a felelősséget és becsületet sem ismerte meg soha. Az olaj ömlött a lobogó tűztérbe, már a tűz belekapott a bútorokba, gomolygott a füst a szobában. Talán ekkor álmában szépen elaludt a szén-monoxid fojtó mérgétől, s elképzelt egy országot magának, ami ismeretlen titok, akár a felesége, ahol olyan érzések vannak, amiket ő soha nem ismert: a szeretet és a bánat.
A házi bácsi riasztotta a mentőket és tűzoltókat. Kiszsiga holttestét a család kikérte a halottas házból és hazaszállította. Kifektették a tiszta szobába a koporsóban. A hatalmas rokonság virrasztott felette, sírva őrjöngtek, s vádolták a feleségét, amiért el merészelte hagyni a falu legszebb fiúját.
2014. október 24.