Olvasom, drága a könyvedet,
gondolatom hozzád száll.
Százszor bocsánatod kértem, hogy élek,
múltam, s jelenem fogva tart.
Már nem vagy részese a létnek,
halottá dermedt csend ásít,
akár, mint rég, mikor vallottam,
Neked köszönhettem a leplezést.
Már nem zokog a lélek,
a hiányod dacos akarattá vált,
átalakult ismét a szeretet,
hosszú volt az útja,
míg szívemből kiszakadt a csodálat,
mely csak egyszer létezik,
a jövőt nem kecsegteti.
Mennyi szenvedést temettél el!
Ki szeret, hiányzik.
Te voltál a mindenem
miattad tűrtem, feküdtem, keltem...
Semmiség a veszteségem,
de Te a szeretetem taszítottad el.
2015. november 18.