Cate szívesen üldögélt kis pléden a téren a fűben. Gyermekláncfűből koszorút font gesztenyebarna hajába. Ilyenkor királykisasszonynak öltöztette babáit. Szorgalmasan szabott, varrt rájuk szebbnél szebb ruhakölteményeket. Még kis esernyőt is kapott a babáihoz. Ezt a szerelést ballonkabátkával csak esőben szedte elő a babaszoba bútor kétajtós szekrényéből. Ilyenkor kiállt az udvarra, énekelte:
„Kicsi vagyok én, majd megnövök én...”
Azt hitte, hogy aki kiáll az esőbe, az hamarabb fog megnőni, mint a növények a kertben. Így kellene működnie a természetben szerinte mindennek, s mindenkinek.
Elismerte az eső jóságát, szükségességét. Maguk is hordóban gyűjtötték össze az esővizet, mert annyira lágy volt, hogy a hosszú haj, melyet megmostak vele, könnyed tincsekben omlott a hátára. Télen a kályha elé ülve órákig szárította sűrű sörényét, nyáron pedig ott volt az éltető világosság fénye, a napocska.
Bandi hamar felfigyelt Catere. Egyszer éppen a téren labdáztak, amikor eleredt az eső. Cate énekelni kezdett:
„Esik az eső, süt a nap, Paprika Jancsi mosogat. Hát az öreg mit csinál? Hasra fekszik, úgy pipál.”
Bandi csodálattal hallgatta a kislány csilingelő énekét. Nem tudta, hogy milyen az angyali muzsika, de szíve azt súgta, csak hasonló lehet Cate énekéhez.
-
Nagyon szeretem az esőt! - kiáltotta a kislány boldogan és minden arcán végiggurult esőcseppet hagyott nyakába folyni nagyokat kacarászva.
Cate és Bandi elválaszthatatlan barátok lettek. Nem tudták még, milyen a szerelem, csak azt érezték: egymás nélkül egyetlen napig sem tudnak létezni.
Egy napon teherautó gördült a térre. Bandiék családi házából pakolták a bútorokat. Elköltöztek másik, nagy városba. A két gyermek szótlanul állt egymással szemben, miközben lágyan permetezett az eső és könnyeikkel együtt végigfolyt arcukon. Szívük sajgott a fájdalomtól, mert érezték, egymás nélkül élni lehetetlen lesz, senki más nem pótolhatja egymás elvesztését.
Cate tanítónőnek tanult, s mivel minden érzését kisgyermek korától egy-egy énekkel fejezett ki, természetessé vált, hogy ének tanárnő legyen. Másik tantárgynak a magyart választotta.
Tanítványai első osztálytól kottázni tanultak, s már második osztályban két-három szólamban énekeltek. Cate úgy érezte, élete beteljesedett, boldogsága a gyermekkórus hangjában való gyönyörködés miatt egyre feljebb hágott.
Bandi időjárás kutatónak tanult. Élénken foglalkoztatta kicsiny kora óta az elemek váltakozása. Általánosban csak annyit tanítottak, hogyha két felhő nagy hőségben összeütközik, vihar alakul ki égzengéssel és villámlással. Nagyon szerette kutatni az elemek háborúit, de ugyanúgy csodálattal és borzongással töltötte el egy vulkán kitörés is. Szeretett esőben sétálni, ilyenkor mindig Cate éneke csengett füleiben.
Az énekkar vendég szereplésre ment a televízió meghívására a Forr a világ kórusművel. A televízióban bemutatkozott a stáb, ott volt minden szerkesztő, mivel az élő adás után egyből a hírek és időjárás jelentés következett. A gyerekhang áhítatos csengőszólamát mélységes csend fogadta. Minden hallgató szívét a boldogság és gyönyör lepte meg. Bandi is ott álldogált szerkesztőként a többiek között. Egyből megismerte Catet, aki mint karmester vett részt a kórus irányításában. Szíve hevesen vert, fejét hőség pírja borította el olyan erővel, hogy ki kellett mennie hűsölnie az udvarra. Érezte, ahogyan végig gördültek arcán a vízcseppek és örömében nagyot kiáltott:
-
Szeretem az esőt!
2014. augusztus 12.