Szeretek! Egészen másféle szeretet, mint az anyai, más, mint a szerelem, a beteljesült. Embert szeretek, elfogadva testestül-lelkestül mindennel együtt, ami egyszer is megállított benne. Jól ismerem azokat az érzéseket, melyek felnagyítódnak, amikor a hibákat felismeri az ember, s ez előbb-utóbb váláshoz vezet. Én nem úgy szeretek, hogy bármikor is válásra gondoljak. Teljes bizalommal és tisztelettel. Egészen ismeretlen előttem az ember szeretet, gyermekkoromban tapasztaltam, azóta nem találtam olyanra, akit feltétel nélkül szerethetek, sőt viszonzás nélkül. Egyoldalú a szeretetem, de szeretem az érzést, nem akarom engedni elhalványulni, vigyázok rá, mint óriási kincsre a szívemben, féltő gondossággal ápolom.
Én nem hittem el soha, hogy engem lehet szeretni, túl egyszerű voltam és tapintatos, s ezzel annyian visszaéltek. Sokszor mondogatták nekem, hogy nekem egy kastélyban kellene élnem egyedül, ahol csak a személyzet vesz körül. Ott kiélhettem volna adakozó, mindig másokat szolgáló hajlamomat tettekben is, s senki sem értékelt volna le ezért.
Szeretek! Megterhelt szívem legmélyén szunnyad a parázs. El bírom képzelni, ha hirtelen megszabadulnék, milyen túláradóvá válna, a szeretetem szétáramlana a világban mindenkire. Érdekes a szeretet, egészen más, mint a beteljesült boldogság. Fájva, lemondva is ad életerőt, ad hatalmat ahhoz, hogy a nehézségeket könnyebben viseljem, ad reményt és küzdőerőt is. Harcolok magamért már, a jövőért, amit feladtam végleg. A harcomhoz szükségesek olvasók, s jól tudom, kevés szívhez jut el a mondanivalóm mindarról, ami történt velem. Míg a múlt fel nincs dolgozva, míg börtönben vagyok, nem léphetek át a jövőbe. A szeretet nem adja fel, s bízik, egyszer majd elmondhatom, hogy szeretetem tárgya segített át a nehéz időszakon, s jókat nevetünk majd mindazon az érzelmi hullámzáson, melyeket az utóbbi években átéltem. Nem gondoltam volna, hogy csodálat vezet a szeretethez, a szerelem tüzén is át kell égni, porig égetni főnixként a felfokozott érzelmet, majd ebből építeni fel a véglegeset. Ennyi fokozata hogyan lehet? Üveggömb talán, hogy félteni kell? Nem, nem szabad kioltani, nem engedhetem, szükségem van az érzésre. Lehet, hogy ez is saját önzőségem, mert nekem fontos a szeretet, neki nem, talán már megbánta régen azt is, hogy ismert valaha. Pedig valójában nem ismerjük egymást, csak a jóságot és a tapintatot csodáltam kezdetben, felébresztette régi emlékeimet, felélesztette a szívemet, beleköltözött, s míg élek, bennem él, velem. Együtt éljük a napokat, együtt vásárolunk, együtt fogadjuk a szerelőket, melyek az állandó gondokkal együtt járnak, s így már sokkal könnyebb, nem vagyok egyedül.
Elképzelem, amint hirtelen csoda történik egyszer, s megszabadulok végleg. Abban is reménykedtem, ez lesz a karácsonyi ajándékom, de sajnos a karácsony ugyanúgy telt el, mint máskor, bár a szeretet megváltoztatta a családtagokkal is a viszonyomat. Ha teljes szívemmel fogom egyszer szeretni, s többé nem kiáltok fel bánatomban, általa találom majd meg életem hivatását is, mely a szeretettel függ majd össze, a tanítással, amire egész életemben készültem.
Szeretek! Dédelgetem a szívemben az érzést, olyan, mintha ismét anyává váltam volna, aki fénylőn óvja kisdedét, aggódik érte szüntelen, s közben ringatja énekével, csókolgatja és simogatja. Mennyire törékeny, picinyke és mégis mustármagként hegyeket képes megmozgatni. Majd egyszer, talán bekövetkezik, s akkor majd milliószoros szerelemmel ölelem magamhoz mindazokat, kik kitartottak mellettem, akik tiszteltek és szerettek, bár szívembe nem kerülhettek, mert látom a hibákat, s óvatosságom felettébb erős. Az ilyen ember sokszor csalódott, főleg azokban, akiktől joggal várta volna el a szeretetet, akiknek kötelességük lett volna vele szemben. Fájó emlékezés szívem negyedik rekeszében az általam nagyra becsült emberek arca, kedves hangja, esetleges megrovása, mindaz, ami emberként engedett élnem bármikor. Most, karácsonykor gyertyát gyújtottam értük, bár tudom, hogy egyszeri életűek voltak, s már soha nem lehetünk együtt, nekünk nincsen másik világunk. Addig élnek, míg emlékezem rájuk, bennem élnek tovább, nem engedem őket örökre meghalni, velem vannak minden pillanatban. Mennyire piciny az ember, s mégis óriás, az emberségtől nagyobb hatalom a földön nem lehet. Sokan törekednek arra, hogy emberhez hasonló életet éljenek, s ezt összekeverik a luxussal. Az emberség egyenlő a jósággal, a tisztelettel, a szorgalommal, a becsülettel. Az embernek a szívébe vannak írva az emberiességi törvények, ezért bűnt soha nem követhet el.
Szeretek viszonzatlanul, fogságban, de örök-reménnyel. A szeretetem nem múlhat el, csak átalakulhat, hiszen annyi fokozaton ment keresztül. Szeretek, amíg csak élek!
2013. december 25.