Jelbeszéd az életem,
minden tudományos érv
a sikert, elismerést jelezte.
Labirintusok, szerepek
téptek, cibáltak
egyre mélyebbre,
majd egyszer megállt az Idő,
s hínárban fulladozva is
óhajtottam a kezdetet.
Hiánya hamar jelentkezett,
fájt már a gondolat is.
Riadtan szemeztem az árnyakkal,
közben énekeltem
- az egyetlen vigaszom volt -,
most, hogy pőrére vetkőztetett
megfosztott lettem az ékességektől
álmodom Róla,
néha már követelem jussom,
nem értem, nekem miért nem jár.
Ha egyszer megkapom,
magamhoz ölelem,
mint anya gyermekét,
ahogyan engem kellett volna
félteni, szeretni, törődni...
Szeress,
míg itt vagyok!
2016. április 5.