Pártbizottsági ülés volt, amin a párttitkárok felettese is megjelent. Amikor egy témát felvetettek, megkérdezték, ki akar hozzászólni. Ilyenkor mindenki lehajtotta a fejét. Én hozzászóltam, nem tudtam, mi itt a szokás, hogy ezek a bólogató Jánosok.
A gyűlés után egyikük azt mondta:
- Én a helyedben nem szóltam volna hozzá Cate, nem azért vagy itt!
Otthon a házi bácsinak elmeséltem, mi történt a munkahelyen, s mit mondtak. A ház tulajdonosa meglepődött a munkahelyi viselkedéseken.
- Az élet olyan, mint egy sakkjátszma – mondtam a házi bácsinak, de ha kufárok mozgatják az elesetteket, könnyen besározhatják őket, de minél mélyebbre nyomnak valakit, annál vakítóbban emelkedik ki a sötétségből, hogy tükröt tartson a fekete lelkűek elé.
Oláh Miska feljött nálunk, s felajánlotta, legyek helyette a pártitkár.
Nem értettem a jelentéseket sem, miért kell mást írni, mint amit az információ felelősök leadtak a munkahelyi problémákról.
Magam is információ felelős voltam, olyankor bejártam az üzemet, megkérdezve gondjait mindenkinek. Novemberben adtak érte 500,-Ft jutalmat.
Természetesen ismeretlenül hagytam a gondok felvetőit, amiért megkeresett az új pártitkár, aki lábát az íróasztalra tette, úgy ült, kedvencként
a pitizők között, mint egy kiskirály. Egyesek „lecsúszott műszerésznek nevezték el”,
Kérte, mondjam el, ki mit mondott. Válaszoltam, hogy nem tehetem, mert nem fognak bennem bízni ezután.
Előtte a pártbizottságon voltam munkatársként,
Szinte minden nap egy-egy jegyzőkönyvet kellett írnom gyorsírással, s ezt áttenni gépelt szövegre.
Közben mosogattam a poharaikat, mert munka után a párttitkári, s elnök helyettes jelöltek összegyűltek általában ivászatra, melyhez az italt nekem kellett beszereznem.
Elődöm nem dolgozta ki a jegyzőkönyveket, de az nem volt baj.
Egyik alkalommal a pártbizottságra vittem a jelentést, amikor az ott dolgozó vigyorgó nők mondták, menjek be nyugodtan az I. pártbizottsági titkárhoz, s adjam át személyesen a jelentést.
Bekopogtattam, udvariasan kezet nyújtva bemutatkoztam a rettegett embernek, kinek születése helye Bodrogköz volt.
Amikor a gyerek lábát az óvodában leforrázták gulyáslevessel, s táppénzre kellett mennem vele, a pártbizottsági felettesem így szólt:
- Első a munkahely, utána jön a többi.
Kicserélt engem egy gátlástalan, velem gyorsíróba járó nővel, aki később is megmaradt a párttitkárból elnökké vált volt felettesem mellett.
- Éppen ideje volt, hogy Marika emelkedjen – mondta a rendész barátja hangosan.
Semmit nem ír alá az új elnöknő, amit én viszek fel neki – közölte az egyik gépíró, amelyik szopta az ujját: ezt kiabálta az irodában.
Az elnöknő hófehér Mercedessel közlekedett.
Egyik esetben a kocsiját a gyerekek megdobálták kővel.
A váláskor felhívatott engem volt férjemmel együtt azzal, hogy béküljünk ki, ha nem, adjam oda a lakásomat neki, ne buszocskázzon Bodrogközből be a városba, holott volt autója. A volt anyósom (anjukom) nekünk vett egy Zsigulit, hogy kényelmesen utazhassunk ki hozzájuk. Nem sokat ültünk a kocsiban.
Az elnöknő el akarta választani a két gyermekemet azzal, hogy a kicsit adjam az apjának, a nagyobbik velem marad.
A következő munkahelyen informálódó személyzetisének azt a választ adták: én nem vagyok megbízható. Az új munkahelyi vezető közölte, hogy csak addig vesznek fel könyvelőként, amíg egy kicsit megpihenek. Nem értettem, mitől.
Itt írtam egy köszöntőt Tóni bácsi születésnapjára, melyre engem is meghívtak. Azóta is tart a születésnapi köszöntés.
Miskolc, 1992. Átírva 2011. Eredeti megsemmisült