Amerikai színes, szinkronizált dráma – 165 perces
Rendező(k):
Richard Linklater
forgatókönyvíró:Richard Linklater
operatőr:Lee Daniel, Shane F. Kelly
producer:Richard Linklater, Anne Walker-McBay
vágó:Sandra Adair
Színészek:
Ellar Coltrane (Mason)
Patricia Arquette (Olivia)
Ethan Hawke (Mason Sr.)
Nick Krause (Charlie)
Sam Dillon (Nick)
Tom McTigue (Mr. Turlington)
Zoe Graham (Sheena)
Az éven Oscar-díj jelöltségre sokáig befutónak látszott ez a film, melyet 2002-től 2013-ig forgattak.
Mason éppen elsős, amikor a történet elkezdődik, s egyetemistává válik, amikor befejeződik. Nagyon szép kisfiút választottak ki főszereplőnek, várható volt a helyes arc ifjúkora kezdetére is.
Bevallom őszintén, engem annak ellenére, hogy elismerem a hatalmas munkát és hosszú éveket, melyek a film forgatását jelentették, nem elégít ki a film mondanivalója. Egy felgyorsult életet láthatunk, bár jóléti társadalomban, ahol minden adva van a haladáshoz, a tovább tanuláshoz. Sőt, egyenesen égő lenne, ha valakinek nem lenne legalább egy diplomája és autója. Az apát alakító Mason mutatja igazán örökmozgóként azt a „rossznézni” is, tőlem ismeretlen ember típust, aki nyugtalansággal töltött el. Mason időnként úgy tűnik, kívülállóként figyeli a vele történteket, bár maga is a tiniknek divatos szlenget használja, belül egy komoly fiú látszatát kelti, akinek megvan mindenről a maga véleménye. Ez egyetlen egyszer válik világossá a filmben, amikor Shila barátnőjének mesél arról, hogy egy tökéletes világban szeretne élni. Barátnője furának gondolja Masont, mert a beszélgetés nem divatos, ezt igazi barátság váltja ki legtöbbször. Az anya figyel a gyerekekre, törődik velük, gondoskodik róluk, miközben maga is építi karrierjét, hogy komoly pedagógiai munkát végezhessen, de még sincs elég idő beszélgetni egymással. Az apa felbukkanása Alaszkából és végig megmaradása két hetenként a gyerekek életében jó fényt vet a szülőkre, akik felelősség teljesen gondoskodtak róluk. A nevelőapák rossz példája magába fordulóvá teszi kissé a fiút, de szerencsére történnek pozitív dolgok is vele, mint a nyári munkája. Nem is tudom, hogy hogyan lehetne összefoglalni ezt a sodródást az Idővel, amiből az apa szerint valamivel mindenképpen ki kell tűnni. A fiúnak ott van a hobbija, a fotózás. Unalom lenne a jólétben élni? Nincsen igazi emberi példa, hiányzik az embereknek szóló tanítás, az igazi mondanivaló, hacsak nem az, hogy a szürke évek gyorsan követik egymást, s csak történnek maguktól a legjobb dolgok velük, olyanok, melyekről más ország lakói álmodni sem mernek. Az anya is azt hiszi a végén, hogy azzal, hogy Mason elköltözik egyetemre, neki befejeződik az élete, megtette kötelességét. Azt hiszem, minden felnövő gyerek átesik a net világában és az életben is olyan változásokon, melyeket állítólag illik kipróbálni,megtapasztalni, vagy legalábbis beszélni róla mások előtt. Különösebb törések Masont nem érik, hacsak nem az, hogy mostohaapja leborotváltatta a haját egyszer, ezzel belegázolt érzéseibe, önálló akaratába. Azt hiszem, realista ábrázolásnak a film tökéletesen megfelel, sőt lehetne szembesülni ettől rosszabb példákkal. Lényegében Mason végig elég egyenes jellemnek mutatkozik, aki átvészeli a korokat, hiszen a dolgok történnek vele, ő maga alig tesz értük valamit. Készen kapott világot látunk, ahol meg kell tanulni élni, hogy a létezés időszakait a legjobban kitöltsék. Sokszor, amikor hallottam a közönséges, sivár beszédeket olyan érzésem volt, hogy a modern technikához, a mobilhoz és internethez igazából nem nőttek fel, nem nekik való, csak beleszülettek.
Megtanultak tisztálkodni, természetes nekik a szép ruha, a fogselyem használata, a finom ételek, szép házak, a modern iskolák, de igazi érzéseket, beszédeket nem közvetít ez a film. Mégis fantasztikus látvány végig kísérni egy fiú felnőtté válását az Időben.
A filmet itt tekinthetik meg:
2015. március 20.