Már soha többé
ember nem lehetek,
iszony a fogság,
fájdalom a lét.
Halódásomban volt
egyetlen vigaszom.
Török-átok,
konca marakodóknak,
ember-szív bárányként...
Búcsú sem volt,
megrekedt a szó.
Sötét-felleg hívogat
sziklahegy tetejére.
Megyek már, megyek,
csak remeg a láb,
erőtlen a deformált test.
Szédülés és magány.
Most enyém a világ,
kitárom óvón kezeim,
kiáltok: eltaszítottál!
Lendület, sikoly megreked...
Nem védőháló a zöld,
nagy madár sem repül
felfogni az életet,
a túlvilág tán elfogad.
Salto mortale.
2016. március 13.