Naplót vezettem tavaly januártól, mióta lapoztál. Dühös, reménytelen, szánalmas érzelmek elegye, minden leírt szó jelentős volt, felnagyítódott. Nem értettelek, nem értettél. Pedig azt hittem évekig, egyszer az igazi, egyetlen értékem leszel, a lelki barátom. Tudod, drága, ha egy órára akarok szerelmes lenni, valamilyen ínyencséget fogyasztok. Ha egyszer meggyógyulnék, s férjhez mennék, jól tudom, a szerelem egy év alatt elvész. Marad a szeretet. De ha örök-szerelemre vágyom, szert kell tennem egy igaz barátra. Kellemetlen velem a kapcsolat, nem híres vagyok, hírhedt az iszonyatos életem miatt. Nem tehetek róla. Neked köszönhettem, hogy felkeltem és mesélni kezdtem a történteket.
Csodáltalak, s kihasználtalak, visszaéltem a meghallgatással. Tanultam beszélgetni is, akartam egy másfajta érintkezést. Elzárkóztál. Tudod, drága egy reménytelennek elég egy héten egyszer egy kérdő levél, egy üzenet, hogy jó éjszakát! Mintha a szívébe helyeznéd a két kezed és az égig emelnéd. Itt kezdődik az emberség, aki ezt tudja, érzi és így cselekszik.
Sajog a fájdalom, a hiányod tért kér.
2016. február 4.