- Béééla! Elseje lesz holnap! Megyünk a régiségvásárba?
- Mit kellene venni, ami nincsen nekünk, drága Vilma?
- Meg akarom lepni Klárikát pár hollóházi porcelánnal.
- Például?
- A Sherezedádét, mókuskát, Csigás Petit, Kecsegét akarom megnézni.
- Honnan tudod, hogy ezek érdekelnék Klárikát?
- Elmesélte, hogy amikor elvált a férjétől a kisvárosban, ahol addig együtt éltek idegösszeroppanással, befolyásolható állapotban volt, amikor vándorcigányok tértek be a bérházba olcsó ruhákkal. Kinyitotta az ajtót nekik vesztére, s már be is tolakodtak, kínálták az aranyszálas kötött ruhájukat. Klárika szeretett volna egyet, de nem volt pénze. - Nem baj, csere is jó! - volt a válasz és a cigányasszonyok szabályszerűen kifosztották.
- Mit vittek el?
- Az arany karikagyűrűjét, amit addig a munkatársánál tartott, hogy a volt férje ne adja el, a hollóházi nippeket és egy garnitúra ágyneműt.
- Hihetetlen! Ezerötszáz forintos ruháért egy egész vagyon.
- S már a kísérők is megelégelték a cigányok lopását, azok állították le őket, hogy elég legyen már. Persze Klárika nem is tudta felfogni csak évek múlva a veszteséget.
- Jól van, kimegyünk holnap, végig járjuk az árusokat. A múlt hónapban a barátnőddel voltál, ott vetted ezt a nippet?
- Igen, Tavaszi szél a neve. Tudod, valamikor én is festő tanuló voltam, abból az időmből volt két Tavaszi szelem, az egyik ott maradt anyámnál. A másik pár hónapja leesett a televízió tetejéről, csak a fejét tettem el emlékbe, itt van a porcelán hamutartóban dísznek. Ilyen szép sminkelést azóta sem láttam.
- Én is szétnézek, megnézem a Herendi és Zsolnay porcelánok árát. Már van pár értékes Zsolnaym, de még szeretnék gyűjteni hozzájuk.
- Látod, Bélám, mi is gyűjtögető életmódot folytatunk, mint az archetipus ősemberek. De ezek az igazi értékek. Mikor nem ismertelek, elpazaroltam sok mindent.
- Például?
- Egyszer pénzszűkébe kerültem és eladtam nagymamám diófa asztalát ezerötszáz forintért. Háromszáz forintot adtak a gumi figurák darabjáért. Nagyon szerettem Piroskát, Mazsolát, a pingvint, az aranylabdás macit. Most milyen jó lenne mindegyik az unokáimnak!
- Ezek a mobil gyerekek már nem babáznak. Pedig szerintem az igazi kislányoknak babázásra szükségük van, hogy megtanuljanak gondoskodni a gyermekeikről kis szülőként. A fiúknak szintén szükségük van focizásra, meg mindegyiknek a sakkra, dominóra, diafilmekre is. Ezeket is megnézzük a régiségvásáron!
- Van diavetítőnk, Bélám, odaadtuk a gyerekeknek, de talán soha nem használták. Mikor gyerek voltam, minden hétfőn diavetítő estet rendeztünk, én hangosan olvastam a testvéreimnek a híres magyar filmek feliratát. Egyetlen mesefilmet szerettem, a Kismalac és a farkasokat, meg az oktató filmeket.
- Régi szép világ! Akkor még az együttlétek öröme összefogta a családtagokat.
- Képzeld, anyám régi Krisztusos festményét, amin a gyermek volt látható a szülőkkel, amint nyújtják neki a gyümölcsös tálat, ötszáz forintért vitte el az egyik régiségkereskedő. Szerintem több százezer forintot ért.
- Vigyázni kell nagyon a régiségkereskedőkre, drága Vilma!
- Tudom. Mikor nálam vásárolta fel a régi rádiót, magnót egyikük, meglátta az asztalon az egyik gyűjteményes könyvem kéziratát és meg akarta vásárolni.
- Mi volt a címe?
- Karcsai nagyvőfély gyűjtemény.
- Tudom, olvastam az anyagot, itt van a komódban. Ezek szerint nem adtad oda.
- Persze, hogy nem. Eredeti rózsaszín füzetkébe van írva volt férjem nagyapjának kézírásával az összes versike. De mindegy lett volna, ha átadom neki, mert így is a cigányság kezébe kerültek ezek a régi paraszti értékek, már most ők rendeznek ezeket előadva parasztlagzikat maguknak.
- Tehát a hagyomány szellemiségének elorozása sért téged.
- Igen, mert minden régen szájhagyomány útján maradt fenn az analfabéta nép között, s ezek a régi versikék egykori eredetüket is magukban foglalják, ezt nem lehet másnak kisajátítani saját tulajdonként.
- Igazad van, drága Vilma! Tudod, hogy Jenő barátom a múlt hónapban mit vásárolt a hatalmas házába? Eredeti szenes cifrázott kályhát, olyat, amivel régen az iskolában is fűtöttek.
- Csodálatos lehet!
- És most is használható!
- Én meg a múlt hónapban láttam faragott bársonyhuzatú bútorokat. Milyen szépet mutatnának egy szalonban! A nagynénémnek kék szalonbútora volt. Olyan áhítattal léptem be abba a szobába, hogy ki sem tudom mondani!
- Látod, tudták a régiek, hogy minden mesterség és űzője igazán értékes dolgokat hoz létre, s csak ezek maradnak fenn örökké!
- Igen, egyszer talán a kézi munkának ismét lesz fényes korszaka, megfizethető áron!
2015. október 19.