- Béééla! Mielőtt haza utaznánk Münchenből, vásároljunk be ebben a kis üzletben!
- Kiugrom én egyedül, drága Vilma!
- Mit hoztál?
- Felvágottat, zsemlét és megláttam a friss ropogós pereceket. Mindjárt meg is kóstolom az egyiket!
- Béla, mi történt veled, teljesen lesápadtál? Álljunk meg talán egy kis pihenőre?
- Nem tudom, Vilma, nem kapok levegőt. Szerintem a torkomon akadt a perec. Nem tudom, milyen perecet vásároltam!
- Megütögetem a hátadat! Jobb már?
- Nem, Vilma, egyre rosszabb...
- Ne ugrándozz, inkább állj meg a legközelebbi parkolóban!
- Most mit tegyünk, neked nincsen jogosítványod, Lujza nem hosszabbította meg! Hívd a mentőket!
- Azt felelték, vezessünk el a legközelebbi ambulanciára...
- De ki fogja elvezetni a kocsit?
- Igyál vizet, Béla, öblögessed, nyomjad az indexet, én addig az elakadásjelzőt...
- Itt van Bad Aibling városa, ahová a rendőrök irányítottak minket. Érdekes, hogy ők sem hívták a mentőt, itt nyugodtan meg is halhat az ember! Már három órája...
- Ez a negyedik rohamod, Béla, mi lesz így velünk?
- Jönnek már a hordággyal...
- Lujza, Béla az Ambulancián fekszik a hordágyon. Orrán-száján jön már a váladék! Hívom az öcsémet és a gyerekeket, hogy vége van...
- Ne ijesztgess Vilma! Talán csak nem?
- Viszem a betegbiztosítási kártyáját! Már rajta van az operációs ing.
- Hová megy az orvos?
- Lujza, azt hiszem bajban vagyunk! Balesethez hívták az ambuláns orvost, itt hagyta Bélát haldokolva...
- Milyen perec volt ez?
- Érthetetlen, nem tudni, mi lehetett benne...
- Bélának mindig is a perec volt a kedvence. Nagyot haraphatott belőle. Most altató injekciót fog kapni, mert másképp nem tudják kivenni a torkából a perecet. Már négy és fél órája fuldoklik...
Menjünk, szólt a nővér, hogy hív minket!
- De ez hogy lehet, Vilma? Béla ül a hordágyon és vidáman lubickol jókedvében!
- Ne idegeskedjetek, drága Vilma, lement a perec!
- Hál' Istennek, mégis csak igazság van a földön! Bélám, ennek a perecnek jól megfizetted az árát!
- Vilma, készüljetek, saját felelősségemre elhagyom a kórházat. A nővér is meglepődött, hogy ilyen eddig még nem volt.
- Nagyon örülünk, Béla, meg sem állunk hazáig! Látod, mégis csak jó lett volna, ha megszerzem én is a jogosítványt!
- Igen, Vilma! Látod, már meg is érkeztünk, leraktuk a nővéredet is, a család is megnyugodott.
- Béla, ez a perec kőkemény, odaadtam a kutyának, még ő sem bírta megrágni!
- A bűnjele a boltnak, el kellene tenni emléknek, hogy milyen veszedelem ért minket a müncheni úton! Látod, már nevetek rajta, egészen megkönnyebbültem!
- Örülök, Béla, hogy túl vagyunk az egész több órás ijedtségen és tortúrán, hogy végül lecsúszott a torkodon az a fránya perec darab!
- Ki gondolta volna!
- Senki sem, nem lehet előre kiszámítani, hol és milyen baleset éri az embert! A perec nem halszálka, sem csontdarab, hogy megfulladjon tőle az ember!
- Látod, szép az élet, drága Vilma, ilyenkor érezni igazán, amikor nagy bajból menekül meg az ember! A perec meg kerek és sajtos, meg sós, de semmiképpen nem puha és omlós...
2015. június 29.