Talán nem az ördög tüzében égek,
megperzselt a vérforraló szenvedély,
szívem hű szerelme volt az engedély,
elfeledni téged, az lenne vétek.
Az őszben végtelen tüzeket vélek,
a távolság már felrobbant földkaréj,
rőt lángokban lobog a szerelmi kéj,
vágyam egyre nő, csak miattad élek.
Tűzlélekként szárnyal emberi testem,
az erejét a lángnak tőled csentem
nesztelen és titkos múzsa-szülemény.
Vörös ajkamat csókolja hideg szél,
hulló levél zizzen és rólad beszél,
fáklyaként lobogj hát, földi tünemény!
2015. október 14.