HammerFall The fallen one dalához
Istenek koncertjének dala én vagyok.
Atlantiszi lopott dallamból
egy egész hangversenyterem.
Jólesik ez a tolvajlás,
a hangok tűzrózsák,
élvezkednek bennük,
a földre hozott káromlás
nem lábujjhegyen zarándokol
az égi trónus felé.
Búcsúzom rendületlenül,
kiszáradt, riadt szemekkel
szeretteim Tőletek.
Naponta emlékezem,
árnyként múltatok el,
mert a szív-jóság, aggódás,
becsület itt teher.
A tiszta dallam lelkeket nemesített,
a daloló szív borzongva ujjongott,
mikor egy csepp isteni reá hullott.
Ó, gyönyöre a régi mennynek!
Angyalaitok rettegnek,
sírnak, mert üzennek az árnyékok,
olyat kottáztak Nektek az égre,
melyet soha többé nem feled a Világ.
Csonkítás és bénulás,
végtelen féktelenség,
összetört hangjegyek a kottán -
s velük együtt haldoklom én.
Egykor daloló ajkammal
loptam be muzsikámat
az emberek szívébe.
Megváltoztak, nemesedtek.
Lám, a dal, mely lelket tisztít.
Szépségeket csodáltam,
gyönyörködtem világomban -
s most magam vagyok
az elmúlás – mindenem odalett.
Kincseimet felsorolhatom Neked:
természet, zene, szépség, jóság,
tiszta rajongó szerelem...
Bűnt nem ismertem, s nem tudtam,
a gonosz tőrt vet szüntelen.
Búcsú énekem már régen
eldaloltam, s istenek játékára
felügyeltem, üzenetem
vitte keleti vad szellő,
nomád sátrak népe.
Búcsú áriám égzengés,
villámlástól megtört ág reccsenés,
tisztító vihar a sötétségben....
nem érkezett megújulás,
káoszból nem született újra rend...
Hiába a búcsú üzenet,
a reménykedés foglya lettem.
Szívem, hangszálaim némán
merednek a sötétség által bénítva,
az éjszaka árnyai is borzongnak.
A dal megszűnt,
búcsúzom pár hű barát.
2014. szeptember 23.