„Az első versem rossz és hosszú volt,
s tőlem egy holdas éjet elrabolt.”
Tudom a titkát mindenik műnek,
s azt hittem, te is (hívj kisbetűnek)!
Szerelem gyulladt szívemben érted,
- emberségemet sohasem kérted -,
színültig csordult érzelem-pohár
kiürült, lett már meztelen, kopár.
Szép az emléked, örökké őrzöm,
köszönöm, voltál, kinyílt a börtön.
Minden írásom megőriz téged,
pompájuktól a neved feléled.
Mert semmiségek, mint mondták sokan,
bennük a vágy, kicsit boldogan
tűrtem sorsomat. Hatalma űrnek
nem fénylik többé lét-menedéknek.
Csókitta reggel harmat-nektár vár,
szomjas lett az ég, igazság az ár.
S mert verseimre némaság felelt,
megértettem: nincs ember-szeretet.
2015. július 9.
Idézet: Gárdonyi Géza Legszebb versem