Mókus Kázmér diót gyűjtött,
Felhalmozta odújában,
Nagy tél lesz, megesküdött,
Nem fog éhezni magában.
Megjöttek a hideg napok,
Vígan élt, csak heverészett,
Mikor harkály rákopogott,
Kereste az eleséget.
Nézd harkály édes jó komám,
Kukacokkal nem szolgálok,
Dió, s mogyoró lakomám,
Eleséget nem adhatok.
Azután jött karvaly madár,
Húsevőként jól ismerték,
Didergett az egész határ,
Erdő menti sok növendék.
Mókus Kázmér gondolkozott,
Hol ennyi állat éhezik,
Ott tenni kellene nagyot,
S megkereste Füstös Petit.
Peti törte buksi fejét,
Összehívta kis csapatát,
Az állathad ne éhezzék,
Osztottak élelem-csodát.
Zengés-bongás lett a nagy fán,
Vaddisznók is megérkeztek,
Vadul döngettek odvas fán,
Mókus Kázmér is mérges lett.
Aki mókus-lakot bántja,
Megkapja a magáét,
Dióival megdobálta
Vaddisznók tömkelegét.
Jutalom ez segítségért?
Mókus, mint a fenevad
Nekik rontott odújáért,
Menekült a vaddisznó-had.
2012. november 10.