Az emberi méltóság megfizethetetlen. Ha sokáig tartó megalázásnak van kitéve, tűri zokszó nélkül embersége sárral tapodását, az oktalan pletykákat, mert nem érti, ezért valójában nem ér el szívéhez, de önbizalomhiány jelentkezik nála. Mi is a baj az emberekkel, hogy olyan sokan sértik őket először szóval, később testileg? Olyan világot élünk, amikor az emberség ellenesek uralkodnak az országban. Nevetnek azon, amikor sikeresen eltemetik sértésekkel az áldozatot.
Magdi születése óta nyelt először az anyjának, aki benne apja hasonmását látta, azt a méltóságot, amit nem bírt elviselni, de lopva irigykedett rá. Férje hosszú éveken keresztüli naponkénti megalázása sem vette el méltóságát, bár már ez egyenesen a szíve összetörése után fizikai bántalmazásokon keresztül a szeretete, a szépség, a nagyság elleni merénylet volt. Naponta összetörte olyan csúnya szavakkal, melyeket nyomdafesték nem bír és tönkre akarta tenni azért is, hogy irodában dolgozik, meg hogy mindenki szereti, munkatársai angyalnak szólítják. Magdi a cseléd volt, szorgalmasan végezte munkahelyén mások munkáit is, melyekért fizetést nem kapott, majd otthon a mosónői házi munkát. Eltartotta a férjét kevéske fizetéséből. Úgy döntött tíz év után, hogy változtat, kilép a házasságból, hiszen ő volt mindig a családfenntartó.
Soha nem akart férjhez menni, a körülmények kényszerítették rá, majd nem akart elválni, mert a házasság szent volt számára. Restellte kiteregetni a bíróságon szégyenét, melyek emberségét érték, ezért közös beleegyezéssel mondták ki a válást. Kifizette a férjét, melyről nyugta nem készült, s boldogan fellélegzett. Munkahelyet is változtatott, azzal az ígérettel, hogy majd a vasúton támogatják egyetemi tanulmányait, ott nem számít, hogy nem káder. A bíróság udvarán odaszólt neki a férj: - Genyó, úgyis megszívatlak!
Idegösszeroppanást kapott akkor, amikor már nyugodtan élhetett volna gyerekeivel. Bátyja mindig hideg volt hozzá. Az apjuktól örökölt szőlőbe jártak egy darabig, míg ki nem zárta onnan, miután leszüretelt mindent és kiárulta a piacon.
Csernobilkor még a szőlőben volt gyerekeivel. Bátyja megjelent egy mackós, zömök külsejű árnyékférfival, amelyiknek egyik szeme alig volt látható. Meglátta Magdit, s egyre azt mondogatta: - Szeretlek, szeretlek, szeretlek!
Magdi nem törődött az ellenszenves ürgével, hazament a sóskával, amit szedett. Vacsorára elkészítette. Másnap csengettek az ajtaján. Ott állt Tibi egy csokor rózsával és másik kezében egy csíkos vázával. A vázáknak nagy jelentőségük volt akkor, hiszen ezek szimbolikus jelentőséggel bírtak. Tibi elég rámenős volt, a nyaki daganattól reggel óta fulladozó Magdinak felajánlotta, hogy elviszi a megyeközpontba az asszonyt autóval kivizsgálásra. Nem tűrt ellentmondást. Magdi nagyon rosszul volt, szédelgett, vashiányos lett, haja hullani kezdett, nagyon lefogyott. Ilyen állapotban elfogadta a férfi ajánlatát.
Tibi hozott magával piát és húst is, hogy az asszony készítse el. Magdi odatette a pörköltöt, de mivel italt soha nem fogyasztott, meglöttyent kezében a forró olaj és a combjára ömlött, tönkre téve szép, világoskék ruháját.
Másnap Mariann, a felette lakó elvált asszony, aki alkoholista hírében állott bejelentette, hogy Tibi a barátjával mit tett vele kihasználva részegségét. Mikor Magdi számon kérte a férfit, azt kiabálta, hogy ő kurva.
Az asszony nem tudta, mit jelent ez a szó, embersége tiltakozott ellene és mindig szót emelt, amikor mások valakit e szóval pletykába kevertek. Szakított a férfival.
Nem sokkal később ismét jelentkezett azzal, hogy elviszi Magdit és gyerekeit autós kirándulásra. Mivel pénztelenül éltek egész életükben, egyetlen örömük a hétvégi közös kirándulás volt kevés elemózsiával, elfogadta az asszony ismét az ajánlatot. Majd meglátogatták egy hétvégén Tibit három emeletes hegyvidéki házában. Tibi már tervezgette közös jövőjüket, képzeletben berendezte az emeletet a gyerekeknek. Magdi jókedvűen takarította a hatalmas házat, közben főzött. Tibi a kertet locsolni ment. Egyszer a gyerekek jelentették: - Tibi bácsi ott fekszik a földön!
A férfi eldugott egy ötliteres kannában bort a garázsban és állandóan odajárt inni. Majd egyszerűen ledőlt a szőlők között és elaludt a sárban, a víz pedig a slagból folyt a fejére. Magdi felköltötte a férfit, majd közölte, hogy hazamennek gyalog.
Elindultak a hegyről, Tibi a legfelső emeletről hunyorogva és bambán nézett utánuk.
Bátyja szomszédjában laktak Editék. Magdi meglátogatta a testvérét, akinek mindig mindent megbocsátott. Ekkor derült ki, hogy Tibi, míg neki udvarolt, Edittel és a férjével hármasban élt a gyermekeik előtt. Ez már meghaladta Magdi felfogását, iszonyattal hárította el az éppen belépő férfi közeledését. Tibi könyörgőre fogta, hogy csak őt akarja feleségül venni, s berendezte a gyerekek szobáját, vett nekik bútort. Bátyja kölcsönöket vett fel Tibitől, mint kiderült és a saját anyja megkérdezte tőle Magdi ottléte után: - Na milyen volt a lányommal?
Magdit undor fogta el a világtól, menekült volna, de nem volt hová. Úgy érezte, elérte azt a csúcsot, amiből már nincsen visszaút. Sikerült elvenniük az emberi tartását, méltóságát.
Az idegösszeroppanás olyan, mint az alkohol. Befolyásolható, testileg gyenge állapotba kerül az érintett. Ezzel visszaélni, ezt kihasználni másnak nem lehet. A tartással bíró embernek védelme itt a földön nincsen. Az ember túl gyenge ahhoz, hogy hatalmas tömeggel szemben megvédje önmagát. A méltóságot csak szeretet és tisztelet tudja visszaadni, erősíteni. Mivel a szív-ellenesek szavakkal, híresztelésekkel, irigységgel és számtalan negatív tulajdonsággal tépázzák össze az áldozatot, ezektől megóvni őket az emberiség feladata. A mindig alárendelt ember elhiszi előbb-utóbb, hogy ennek így kell lennie, végül szolgálni kezdi legjobb tudásával és erejével a többséget.
2016. január 27.