Kohut Katalin: Megváltási terv

 

 

- Béééla! Most nagyon dühös lettem, alig tudok magamon uralkodni. Nem is kapcsolom be többé az internetet.

- Mi történt, Hilda?

- A facebookon megosztottam egy fotót arról, hogy az egyik politikus készen kapott életét milyen jólétben éli, negyven millióból vett magának házat.

- És?

- Azt felelte az egyik szőke hölgy ismerősöm nekem, hogy mi az sajnálod?

Nem kaptam hirtelen levegőt, az ájulás kerülgetett. Nem sajnálom, de ami nem jár, ami igazságtalan, azt legalább osszuk meg egymással, ha már semmit sem tehetünk ellene.

- Hmmm! Jól tetted, Vilma...

- Megírtam neki, hogy az igazságtalanság ellen kötelesek vagyunk felszólalni. Erre azt felelte nekem, hogy eddig én intellektuális kislánynak gondoltalak, beálltál a csőcselék közé?

- Töröld az ismerőseid közül, Vilma! Nincsen Neked erre szükséged. Egyáltalán ne osszál meg politikai dolgokat, hadd húzzák az időt még vagy 57 esztendeig, ugyanis azóta tart a játékuk a médiával együtt.

- Játszanak, Béla!?

- Igen, amennyi könyv csak megjelent az országban, mindegyiken végig mentek, ebből állottak elő valamennyien. Be volt a játékhoz rendezve az egész ország, sőt a világ is. Harcok, háborúk jelezték a vasfüggönyösök dalait, a média kártyajátékait, sakkját, szappanáriáit, népdalokat, operákat, minden művészeti ágat. Hallgatnak ezért a költőcskék, mint lírai karám tagjai a zenészekkel együtt arról, mit hoztak létre és hogyan építették karrierjüket.

- Nem maguktól művészek?

- Nem, Vilma, minden tehetségtelent alulról termeltek ki. A beat, hippi, punk eredetileg zene elleni csapásként jött létre, a tiszta művészetet célozta meg vele a féktelen médiájuk. Jutalmat kaptak valamennyien az értéktelenség, a műanyag kommunizmus bevezetéséért. Eredetileg árnyékok valamennyien, a fenevad népét jelentik, mint a Főnix fekete világa. Hatalmas seregük van és rengeteg csápolójuk az ember-báránnyal magukat megváltóknak.

- Most meg azt írták nekem, hogy én hányás-söpredék vagyok! Ezen már nevetnem kell kínomban!

- Hol jársz Vilma?

- A hírek oldalán olvasgatom a fórumokat és hozzászóltam az egyikhez, hogy a pártját fogjam az egyik asszonykának, akit éppen kitámadtak. Nácinak nevezték el, mert azt írta, hogy a családja német eredetű. Ekkora ostobaságot nem hallott a világ! Képzeld, senki sem védte meg, s amikor panaszt tett a moderátornál, kitiltották a fórumról.

- Rendes vagy Vilma, hogy a pártját fogod! Emberség nélkül megszűnik minden, értelmetlenné válik az élet.

- Nem értem, üzlet ezeknek a honlapoknak az őrjöngés, a csúf beszéd, a celebek futtatása, szexelésük, életük mutogatása?

- Nem üzlet, üzlet emberek jelentik a médiát. Ha nem hasonulnak a mindenkori rendszerhez, akkor belebuknak a vállalkozásaikba. Vagy megszoknak, vagy megszöknek és senki sem akar nyomorba kerülni, mint általában a tisztességes emberek.

- De hogyan lehet, hogy a sértegető pártját fogják, az áldozatot pedig leírják?

- Nem rendelkeznek jósággal és emberséggel. Intelligenciával születni kell, azt nem a diplomával osztogatják. Egyébként is éppen az egyik politikus jelentette be pár éve, hogy senki sem ott van, ahol kellene lennie.

- Ezt hogy érted, Béla?

- Az alacsony intelligenciával rendelkezőket vitték külföldre dolgozni és beházasodni magas bérrel, s itt a nyolcvanas évektől emelik diplomássá a helyesírás nélkülieket. Ekkor lementek a sötétség világába teljesen, kezdete volt az és előtti vessző bevezetése a nyelv elleni merényletnek. Minden baj volt mindig, amit egykor tökéletesnek gondoltak, minden tantárgy ellen létrehozták a csapásokat. Egészen jól elvannak már egymással, ismerkednek, nevetgélnek, főzőcskéznek, játszanak, hiszen titokban volt minden cselekedetük.

- Hol van az értelmiség?

- Értelmiség legyőzés történt folyamatosan, őket lehetetlenné tették, sokan tönkre mentek és meghaltak.

- Érdekes Béla, erről miért nem írnak az újságok? Miért hallgatnak?

- Mindenki készen kapta az életét, nem érdeke senkinek, hogy igazat beszéljenek. Aztán igaz a mondás, hogy szólj igazat, betörik a fejed. Szó szerint értsd a magukat esernyővel bemutató értelmiség ellenes csapásokat, melyet az egyik film, az Ének az esőben ötletéből merítettek. Nagyon sok ember feje lett megbénítva az elektromos csapásokkal.

- Borzalmas, Béla! Hálát adhatunk, hogy még mi élünk!

- Mi nem jelentettünk különösebb veszélyt, minket hagytak élni.

- Most meg azt írták nekem, hogy nulla, te hulla, kopogj nekünk a másik világból! Mi történik itt, kik írnak ilyeneket a fórumokon? Lenullázni a másikat, hihetetlen!

- A zsargont már régen túl haladták, a magyarság felszámolása megtörtént, tor ünnepet ülnek a feketék.

- Nincsen segítség, Béla?

- Mindig máshonnan jött segítség, azelőtt ez a csőcselék alattomban várt a sorára, titokban vitték végbe rontó munkájukat. Már volt itt mindenféle nép, már nincs olyan izmus, mint mumus politika, vagy fekete egyház, ami itt ne uralkodott volna. Már nincsen kinek bevonulnia.

- Igaz, egész Keletet innen emelték megváltási terve szerint az okkultistáknak. Minden cselekedetük a mai napig titokban zajlik.

- Honnan tudsz Te erről, Vilma?

- Olvastam az egyik blogban az emberré nemesedésről, a megváltási tervről. Emberek lettek most az áldozatok, a szívvel rendelkező karma nélküliek...

- Felfoghatatlan a sötétség minden műve. Nincs mit tenni, nem nézünk televíziót, nem olvasunk újságot, az interneten meg elkerüljük a politikát, híreket, úgyis sokkol minket! Mindaddig, míg nekünk bántódásunk nem esik, nincs okunk panaszra.

- Igazad van Béla, így még kihúzunk pár évtizedet. Olyanok lettünk, mint Pilátus, aki megmosta a kezeit. Nem tudok emelt fővel járni már az utcán, a szégyen bélyegét hordozom.

- Olvasd a régi nagyok verseit és regényeit, ők még felszólaltak az igazságtalanságok ellen, reálisan ábrázolták a valóságot, bár nem voltak képesek változtatni a történelmi játékokon!

 

2015. május 11.