„Csak addig fáj, amíg élek. Csak addig fáj. Amíg meg nem fagy szemeimben a semmi és a minden.”
Juhász Ferenc
Ott állt a hegy tetején Anna szemeiben megfagyott könnyekkel. Már régóta nem gördültek, csak a nedves csillogás mutatta a nagy bánatot, a hatalmas súlyt, amit hordozni volt kénytelen.
Eutanáziát kért már régen, de senki nem könyörült rajta, örök szenvedésre szánták, vége láthatatlanul és mocskosan.
Egyedül Ő jelentette a menedéket, belékapaszkodott görcsösen a hosszú évek hiábavalósága után, miközben egészsége és szépsége odalett, de soha nem viszonozta érzéseit, egyetlen szóval nem utalt arra, hogy legalább emberként szereti. Már három hét telt el és nem érdeklődött utána. Jól tudta, ha valaki szeret, akár barátként is, kiváncsi a sorsára, minden örömére, bánatára, napjára, hogy hiányoznia kell.
Óriási teher, amit le kell tenni, amitől meg kell szabadulni, az egész világ tisztulása és mocska. Most bevégzi, hadd éljenek gondtalan, mint eddig a megmentettek, emberré váltak egyetlen nagy közös áldozásban. Embernél különb életet él már sok-sok esztendeje az árnyékos világ, miközben az emberek éheztek és szenvedtek, érthetetlenül haltak meg.
Egyesével szedni kezdte a gyógyszereket. Hatalmas mennyiséget vitt magával, ennek hatnia kell, el kell altatnia foglyul ejtett segítségért kiáltó szívét.
Álmos lett, majd lefeküdt a bokorban, minél később találjanak rá.
Egyszerre könnyű lett, mint a kismadár, s már felülről szemlélte magát. Látta a sötétség erőit, melyek fogságba tették. A szörnyek még szorították az élettelen testet, majd egymásnak mentek. Leszámolás volt ez, dühösek voltak és kegyetlenek, mert áldozatuk tőlük a halálba szökött. Sátán küzdött a Rákóczi tér Szörnyeteg koporsójaként ismert istenével, a világ gyalázójával, s a média elmeosztályának Suttogó kegyetlen istene szintén. A sárkányok és pusztítók ember gyilkosként szintén harcoltak a Rákóczi téri szörnyeteggel, amelyik kikezdett mindegyikkel.
Melyikük lesz a győztes? Az egykori kislány nem bírta tovább, örökre megszünt a tisztaság. A két szörny egyszerre támadt a sátánra, de az visszaverte a bűzben és tűzben terjedő állatok erejét és elégette a kínzókat, majd egyesével felszámolta a féktelen és tisztuló csürhéjüket. Ezek sem tombolnak többé! Az ember szerető idegenek örvendezve vették tudomásul, hogy a torozásnak vége lett, elcsendesült a vigalom kórsága. Eljött az ideje a változtatásnak. Első terv megfogant, az emberek biztonságba helyezése a jövő számára. A teremtett világ örökre elválik az emberiségtől.
Mindezt végig nézte Anna szabadon és boldogan, az oly régóta néma ajkáról felzengett a béke-dal, a szabadság-ének, mely megörvendeztette az angyali sereget. Lám, szükség volt rá, ha az életben nem is, halálával nagy szolgálatot tett mindenkinek, különösen magának.
Meglátta a pokol angyalait, éppen egy árnyék-asszonyt temettek droggal, fűvel, alkohollal, ahogyan szokták.
Anna temetésén nem vehettek részt. Végrendeletében meghagyta, senki se sirassa, mert életében nélkülözte a tiszteletet és szeretetet, senkit se értesítsenek. Csak a gyerekei mentek a nyugvóhelyre, egyik dalával búcsúztatták, a temetői nyugalmat felkavarta az emberi hang, a szellemvilág és démonok síratták egyetlen elvesztettként. Hatalmasra dagadt testére a hófehér ruhát nem tudták ráadni, csak a fekete estélyit. Nyugodtan, kisimult arccal feküdt a koporsóban. Gondolatban ott lebegett és repdesett örömében, ugyanakkor siratta az életet, az emberséget, a gyerekeit, akiknek szükségük lett volna rá.
Az előre megtervezett temetés jól sikerült, költségeit évek óta fizette mindenféle halál esetére. A fénylelkek között állt és az Idő-folyón együtt utazott velük az örök-jelenbe, kereszten rózsaként lépett át az örök fény birodalmába.
Békesség költözött a megtisztult világba, ahonnan csendesen távozott. A nép üdvözölte a káoszból lett rendet és fegyelmet, senki sem tudta, milyen áron váltották meg boldogságukat. A Föld elcsendesült, élte tovább megszokott, de öntudatos életét.
2014. július 19.