Bevonultak a németek. Némelyek hátborzongató csontvázjelekkel látták el magukat, fejükre sisak volt húzva, mint egy fordított bogrács. Divat volt a magyar és német katonáknál a cigaretta, talán a feszültségüket vezették le vele. Így mentek Oroszországba is, ahol falvakat gyújtogattak, istállóba terelve az asszonyokat, gyermekeket, rájuk gyújtották, majd lesben állva várták, ki fog kimenekülni, azokat halomba lőtték. A partizánok legtöbbször későn érkeztek. A férfi lakosság és fiatal fiúk mind partizánnak álltak. Némelyik falu lakosságát levetkőztették mezítelenre, hogy amint a Bibliában meg van írva, ,,láthassák szemérmöket", utána géppisztollyal lelőtték őket a velük kiásatott gödrök mellett.
Juliannát lágerbe rendelte egy udvarias német tiszt szakácsnőnek. Magdi, a leánya vele élt ekkor. Megadták a német tisztek a tiszteletet a magyar nőknek. A foglyok finom ellátásban részesültek ennivaló tekintetében. Magdinak minden este az anyja mákos teát adott inni, ez régen olyan volt, mint egy altató tea. Igen ám, csakhogy az agyi ereket szűkítette. Magdi téblábolt a lágerben, barátkozott a foglyokkal, akik ajándékokkal lepték meg. Hamar elmúlt egy esztendő, bevonultak az orosz katonák, akik feltehetően nem a partizánok közül kerültek ki, nem tisztelték a magyar asszonyokat. Juliannát huzigálták egyik ágyból a másikba, többen megerőszakolták. Magdi végignézte anyja tehetetlenségét, a mákos teától és az anyai méltóság sárba tiprásának látványától egy életre szóló sérüléseket szenvedett. Anyjával már alig beszélt, némán éltek egymás mellett, míg az terhes lett egy orosz katonától. Fiát nevelőnőre bízta. Magdi gazdag apja halála után Árvaházba került. Szeme előtt folyamatosan pörögtek az események, az orosz katonák látványa a kislánynál sajgó fájdalmat okozott, bár értelmével még alig fogta fel, mi is történt valójában, s nem értette, miért kellett meggyalázni az anyját, akivel a háborúig békességben éltek, bár apja társadalmi helyzete és családja nem engedte, hogy anyjával éljen, elváltak szülei.
Az Árvaházban sok háborús árva élt, volt, aki apját, anyját is elveszítette. Magdi infantilis maradt, tudata beszűkülése nem engedte a komolyságot. Ha szólt hozzá valaki, élénk hisztériával reagált, alig lehetett lecsillapítani, vékony hangján visítozott, ahogyan a torkán kifért. Kapott állami ruhácskákat, gesztenyebarna haját szoros copfba fonták.
A háború után sokan keresték a gyermekeiket, akik hazatértek a frontról, életben maradtak, meg a nagyszülők unokáikat. Benő Magdit egy magyar férfi vette észre először az Árvaház kerítésébe kapaszkodva. Csodálatos kislány volt, festeni sem lehetett volna szebbet! Mikor megtudta a nevét, szíve megolvadt: egy igazi finn-ugor család leszármazottja ez a csöpp gyermek, ritka kincs manapság az ilyen tiszta magyarság.
Rögtön örökbe is fogadta. Csupán tizenkét esztendő volt közöttük, a férfi ekkor töltötte be a huszonkettedik esztendejét. Családja odalett, egy bomba éppen a házukba csapódott be, apja és anyja, testvérei meghaltak. Egyedül állt a világban, ezért is sétálgatott naponta az Árvaház körül. Családot szeretett volna, szeretetben és magyarok között élni, gondoskodó hajlama megengedte, hogy egy kisleányt magához vegyen. Tanítónak készült, a neve Dana Gyula volt. Az Árvaház megengedte neki hosszas kivizsgálás után a leány örökbe fogadását.
Magdi jelentette onnantól számára a családot, a biztonságot. Kezdetben azt hitte, a némasága mögött bizalmatlanság áll, nem értette, miért nem közeledik hozzá. Félt tőle az anyja sorsa miatt. Ha valamit kért tőle, Magdi hisztérikusan kitört, visítozott, tört-zúzott. Amikor egy divatos télikabáttal meglepte, a kabátot a lány benyomta a mosogató dézsába. Máskor, amikor szépen kért tőle valamit, szép fürtjeit nyomta bele a zsíros vízbe. Ilyenkor Gyula finoman megfogta a leányzót és akarata ellenére a hisztiző leány haját megmosta, bár az végig ellenkezett, rikácsolt vékony hangján, ahogyan a torkán kifért.
Mondogatták is a szomszédok, vissza kellene vinni ezt a leányt, mert csak bajt hoz rá, kiborítja, tönkreteszi további életét, vele soha nem fog harmonikus, szép családi életet élni.
Magdit időnként elvitte az édesanyjához, hogy ne szakadjon el végleg tőle. Már az orosz katonától született fia, Jancsi nagyobbacska lett, az anya éppen állapotos volt egy hadifogságba hurcolt cipésztől. A szülőágyon saját bátyja gratulációja egy nagy pof volt. Három gyermek, s mindhárom más apától! Igaz, hogy a háború áldozata lett, s egymaga keresetéből tartotta fenn gyermekeit, kivéve Magdit, akivel továbbra sem tudott szót érteni.
Magdinak lettek barátnői az iskolából, legjobb és leghűségesebb barátnője Jenei Magdi lett. Teltek-múltak az évek, Magdi óvónőnek jelentkezett barátnőjével. Hidegvérű, de hirtelen teremtés volt, innen is hamar kitették, mert lepedőből font kötélhágcsón ereszkedett le a diákszálló ablakából a fiúkhoz, akikkel csak flörtölni tanult meg, de másra igazából soha nem lett volna képes. Odamondogatott mindenkinek, bár az értelem messze elkerülte, valamilyen kislányos butaság volt, ami jellemezte minden mondatát, de a fiúkat ez kielégítette, azt hitték, vagány lányra leltek.
A nevelőapa idegrendszerét naponta megtépázta a leányzó, de úgy gondolta, nem adja fel, tökéletes szépsége levette a lábáról, s még valami, ami hozzá fűzte a magyarságérzete mellett: csodálatos dalai, amiket egykor az anyjától leshetett el. Úgy érezte, kötelessége van a magyar leánykával szemben, akinek valamiképpen vissza kellene adni a méltóságát.
Elvitte egy pszichiáterhez. A kamasz leány ellenkezett, cirkuszolt, ajtót csapdosott, kicibálta a növényeket is az udvaron, majd ugrált rajtuk visítozva, de nem volt mit tenni, mennie kellett.
A pszichiáter közölte a diagnózist: hisztéria, infantilis fékezetlenség, neurózis.
Magdi hetente járt beszélgetésre a pszichiáterhez, aki nagy nehezen kiszedte belőle apja haldoklásának, anyja megerőszakolásának, a láger történéseinek történetét, majd terápiát javasolt a leánynak, bentfekvéses intézetben.
Magdi hiába ellenkezett, mennie kellett. Először volt távol Gyulától, a nevelőapától.
A pszichoterápiás intézetben énekével hívta fel magára a figyelmet. Kiderült, hogy nagyszerű énekesnő, s szeret szerepelni. A rengeteg beszélgetés, saját hibáival való szembesítés, a rajz és ének terápiák meghozták a várt eredményt: Magdi egy szerény, szolgálatkész, udvarias hajadonná vált. Már felfogta értelme, mennyire sokat köszönhet Gyulának, megértette apja és anyja sorsát, hisztériái elmaradtak, hirtelen felindulásaival együtt.
Nemsokára híres táncdalénekes lett, aki örömét lelte az énekben, elvarázsolta a színpad a szép ruhákkal együtt. Rivaldafénybe került, s Gyula fellélegzett. Már Magdit útjára bocsáthatja, saját sorsát rendezheti ezután. Úgy érezte, itt az ideje a nősülésnek, az igazi család megalapításának, ahol a sok évi hisztéria után teljes nyugalmat talál majd. Kötelességét elvégezte, Magdit visszaadta az életnek, a hivatásának.
Esküvője csendben történt, egy nővért vett el, aki Magdival is sokat törődött, ismerte féktelen természetét. Családi házuk maga lett a nyugalom szentélye, két gyermekük is hamar megszületett, s ezt a szeretet-varázst csak Magdi nyugtalan vibrálása törte meg látogatásai idején. Magdi soha nem ment férjhez, nem volt képes a flörtölésen kívül másra továbbra sem, nem volt képes szerelemre, mintha a szívét valami kioltotta volna. Gyula gyermekeit szerette sajátjaiként, nekik hordta a szebbnél szebb ajándékokat. Gyula és felesége örökké mellette álltak a háttérben, biztonságot nyújtva labilis személyiségének.
2012. november 7.