- Béééla! Mit jelent a magány?
- A magány egy olyan lelkiállapot, amikor az ember már elszigetelődött mindenkitől, vagy mindig is egyedül volt a környezetében, a tömegben, közben szomjazik a szép szóra, az igaz barátságra, a szeretetre, a szerelemre.
- Nagyon veszélyes tud lenni a magány akkor. Különösen a szeretet ünnepén. Nincs kinek venni ajándékot, nincs kivel megosztani az áhítatot. Fenn áll a veszélye a kiüresedésnek...
- Ehhez kellenek még sorscsapások is, drága Vilma! Mondjuk elég egy szeretett személy elvesztése, vagy a munkanélküliség, az értéktelenné tétel, a leírás. A világban dzsungel-törvények uralkodnak. Mások megérzik az érzelmi kiszolgáltatottságot és visszaélnek vele.
- Fél szeretni, barátkozni, s ezt tükrözi a tekintete, a vadak ilyenkor támadhatják a legjobban.
- Igen, aki magányos, alakja mutatja az állapotát. Lehajtott fejjel jár, összegörnyed a melle, mert szívében hatalmas fájdalmat hordoz. Olyan, mintha az egész világ fájdalmát magában hordozná.
- Lényegében így is van Bélám, mert nem tehet arról, hogy nem talál ott ahol él, hozzá hasonló társakat. Ez a város, vagy falu szegénységi bizonyítványa, hogy egy értékes embert hagynak elveszni, vagy kiközösítik.
- Néha azt hiszem, sokkal boldogabbak az egyszerűek. Mindenkivel tudnak perelni, bátran szembe szállnak mindenkivel és ez elégtétel számukra.
- Talán így születik meg az öngyilkosság gondolata is, miután az ember már mindent kipróbált, ami az egyedüllét szeretetlenségét enyhítené.
- Mire gondolsz, drága Vilma?
- Gondolok arra, hogy minőségi kikapcsolódásban gyönyörködjék: énekeljen, fessen, olvasson, írjon.
- Úgy tudom, Magdikának ez mind adott volt, egyszerre veszítette el az eszmei értékeit, tehetségeit, kincseit.
- Borzalmas csapás érte, ez már talán az utolsó volt életében. Tudod, gondolok itt a harmóniára, mely kívül-belül megmutatkozott benne. Ő csak a Szépséget csodálta emberben, dalban, ruhában, művészetben.
- Persze, senki sem érti, s azzal vigasztalják, hogy fogadja el magát olyannak, amilyen lett. Nem értik, hogy a Magdika sorsa mindenkié, mert örökre elveszítették, s mással nem pótolható.
- Mikor olyanná vált, mint egy minden ékességétől megfosztott koldus megbélyegzéssel, kínok között, a lelkisegély szolgálatot hívta fel néha telefonon, hogy ne tegye meg a végső lépést. Elég volt már az is neki, hogy pár szót válthatott valakivel, mert a tiszteletet, ami járt volna emberi méltóságának, soha nem kapta meg.
- Nem is értem, miért bántják a finom lelkű embereket, miért nem örülnek annak, hogy ilyenek is születnek időnként erre a vérben fürdő, gyászos Földre?
- Még olyan nem volt, hogy a tiszta szívű emberek életükben megkapják mindazt, ami jogosan járt volna. Gondolok itt a szerelemre is. A gonoszak egyetlen vágya a megsértése, megalázása, tönkretevése.
- Drága Vilma, amióta világ a világ, mindig egyedül éltek azok, akik sokat tudtak volna nyújtani a világnak minden hivatásban. Ha engedték volna érvényesülni őket, létrehozták volna azt a közösséget, amire sokan vágynak.
- Magdika is így volt, példa volt mindenki előtt. Aki közelről megismerte, pillanatok alatt hasonult hozzá. Tanított, anélkül, hogy tudott volna róla.
- Egyébként is olyan lelkes volt, hogy amit megtanult, egyből megosztotta másokkal. Egészséges kíváncsiság hajtotta, ezért értett meg másokat, még a rossz természetűeket is, mindent meg tudott magyarázni.
- Mert mindennek van magyarázata, Bélám, akár a világ titkainak is, melyek még rejtve vannak.
- Magdika ezt is megtapasztalta érthetetlenül és iszonyattal. Azt mondták neki előtte, hogy annyi mindent kibírt, hogy már mindent el fog viselni.
- Érthetetlen, a világ legérzékenyebb szív-embere a sötétség tetteinek megtapasztalásával és ennek magyarázatával segítség kérésként, materialista módon...
- Nehéz eldönteni, hogy ilyen helyzetben melyik állítás igaz: a magány, vagy az egyedüllét, egy bizonyos, hogy az elszigetelődése másoktól nem az ő hibája volt. Talán még az sem igaz, drága Vilma, hogy a tömegben élt egyedül, mert ezt mindennek lehetett nevezni, de életnek nem.
- Pedig Bélám, a Föld a harmonikus embereké is, azoké, akik az érintetlen természet tükörképei, mert ők olyanok, mint az esőcseppek a forróságban.
- Igen, Vilmám, nélkülük soha nem lett volna emberség, igazság és szeretet.
2016. június 13.