Leila fehér rózsájával emlékezem
és hófehér galamb egykori hírt hoz nekem
Madzsnún hű szerelméről, akinek éneke
Énekek énekének öröksége, éke.
-
Szeretlek, mint mirtuszvirág a szűzlány testet,
a telivér a friss zöld füvet, mit legelhet
és a szelindek jó gazdáját hűségesen,
s énekes ifjú a madártrillát reggelen.
Istennőm vagy Te, örökké már a kedvesem,
eljegyeztelek, pecsét vagy az én szívemen.
Szemed barnasága földet jelenti nekem,
fekete hajad zuhatagáért megveszem.
Rizskása fehér fogaid, mint ágyúgolyók,
sugárzó szépségük elvakít, s olyan mohók,
csak úgy hörpöngetik a szerelem nektárját,
duzzadó rózsa ajkad csókom illatárját.
Egész világgal ér fel öled remegése,
befogadtál, enyém lett szerelmed egésze,
s mert egyetlen fénysugár vagy asszonyok között,
megadó testem-lelkem holtig hozzád kötött.
Leila hitvesem, kecses, szép alakodat
látni kívánom szüntelen, s íves arcodat.
Fehér rózsa lettél porhomokban teremve.
Szerelem bódító mámor jöjj kebelembe!
2014. szeptember 16.