Két évig tartott az igaz szerelem,
még kettő a hosszú csalódott búcsúzás.
Elvágtam a zsinórt, neved a szívemen,
végtelen egyedül az örök-állomás.
Jövőjegy kezemben, nélküled utazom,
nem szerettél soha, szenvedtem eleget,
szükségem volt rád – a múltat faggatom -,
cipelem egyedül világ-keresztemet.
Hittem, fontos vagyok,meghallgattál engem,
jóságod hálásan köszönve fogadtam,
csak tiszteletből szóltál angyalnyelven,
férfi nemről soha nem volt még fogalmam.
Halk koppanás az éj, álmom a szabadság,
örömódám hozzád már soha el nem ér,
arcunkon nem pirul szerelem-zavartság,
műveim törölted, a leplezés nem babér.
Erősített szíved, a csended megviselt,
összetört tükörrel dacolva szemezek.
Szilánkok az égben, világ káoszt cipelt,
a feketék ellen lángcsóvát emelek.
Fáj itt az igazság, létem nehéz teher,
súlytalanná váltam, neked köszönhettem.
Hálásan gondolt rád felébredt víz-meder,
vége a mesének, ezt nem közölhettem.
Egyedül kastélyban pusztában a kezdet,
romlásnak virága folytatás a végem.
Békesség virága rendezi a rendet,
nem lehetünk együtt, ha eljő az éden.
2015. április 22.